Magyar expedíció az Égett arcok földjén

Magyar expedíció indult útnak hétfőn a Szudán területén fekvő Napata-völgybe

Napata-Meroe Expedíció 2003

Négy magyar fiatal vesz részt a Napata-Meroe Expedíció 2003 elnevezésű úton. A Magyar Földrajzi Társaság, az UNESCO és a Magyar Földrajzi Múzeum támogatásával létrejött expedíció célja a Napata-völgy földrajzi, történelmi, művészettörténeti és szociális antropológiai vizsgálata.

Az 5000 éven át virágzó núbiai birodalom - amelyet a görögök az "Égett arcok földjének" neveztek el - túlélte Róma, Hellász és Egyiptom bukását, de gazdag archeológiai öröksége még napjainkig nagyrészt föltáratlan.

A fiatalok az ókori Núbia egykori fővárosát, Napatát járják be. Napata hanyatlása után (i.e.270) Meroe vette át a birodalom központi székhelyének szerepét (i.sz.350-ig). A magyar utazók felkeresik a területén található temetkezési piramisokat, amelyeket az UNESCO idén júliusban a Világörökség részévé nyilvánított.

Az expedíciót tagjai valamennyien harminc éven aluliak. Gebauer Szabolcs kommunikáció-esztétika szakos bölcsész - "civilben" PR-manager -, feladata a földrajzi jelenségek megfigyelése és dokumentálása. Kálazy András a történelmi-művészettörténeti látnivalókat rögzíti, Kersánszky Tamás pedig antropológiai szempontból értékeli a látottakat. Az eddig alig ismert területről első ízben készül dokumentumfilm, amelyet a negyedik résztvevő, Xantus Áron operatőr forgat.

A társaság december 8-án tér vissza Magyarországra, és az útról készült filmmel, fotókkal és kiállítással szeretnék bemutatni a hazai közönségnek az eddig alig ismert vidéket.

mti

Új immateriális világörökségi lista

Az UNESCO az emberiség huszonnyolc immateriális (intangible) kincsét nyilvánította a világörökség részévé. 2001 óta ez már a második alkalom, hogy az ENSZ oktatási és tudományos szervezete így próbál részt vállalni a kulturális örökségvédelemben.

2005-ben újból határoznak az immár 47 immateriális világörökség-darabot tartalmazó lista kibővítéséről. A legfrissebben védelmi listára került kulturális közkincsek között a közép-afrikai aka pigmeusok egyedi polifonikus énekkultúrája, a kéthúros mongol lókoponya-hegedű, a morin khur nomád hagyományban gyökerező gyakorlata, a vietnami királyi udvari zene, a nha nhac, Sanaa jemeni főváros poétikus dalkincse, az iraki makám és a vele rokon azerbajdzsáni mugham, a tádzsik és üzbég shashmaqom, a héthúros kínai citera, a guquin megszólaltatásának kevesek által gyakorolt háromezer éves művészete, a kubai Oriente régió afro-haiti örökséget hordozó zenéje, a Tumba Francesa, a belgiumi Binche középkori eredetű és a kolumbiai Barranquilla európai, afrikai és helyi prekolumbiánus hagyományokat hordozó karneválja, az ősi mexikói halottünnep, a tradicionális észt, lett és litván táncok és dalok ünnepe, egy homokba rajzolt kommunikációs rendszer, melynek segítségével a különböző nyelveket beszélő vanuatui közösségek megértik egymást, a bolíviai kallawaya indián orvosok csaknem ezer növény gyógyhatására kiterjedő tudománya, a kambodzsai királyi balett, a japán bunraku és az indonéz wayang bábszínház, a török és kirgiz történetmondó hagyomány.

A teljes lista, leírásokkal az UNESCO honlapján található