145 éve zajlott a történelem egyik legnagyobb régészeti átverése

1869 októberének egyik derűs napján egy New York állambeli farmon két felbérelt földmunkás éppen kutat készült ásni, amikor egy kőbe ütközött az ásójuk. Hamarosan kiderült, hogy egy 1300 kilós, több mint három méteres kőalakra bukkantak. William Newell cardiffi farmer igyekezett maximálisan kiaknázni a nem mindennapi "felfedezést", s rögvest sátrat emeltetett a "sírhely" fölé, ahová kizárólag belépődíj ellenében lehetett betérni. Bár a Yale Egyetem régészei már a kezdetektől hamisítványnak kiáltották ki az őskori óriás megkövesedett maradványának tartott leletet, a kíváncsi turisták áradata nem hagyott alább, sőt a tudomány pártfogói és a hívők között kirobbanó vita következtében tovább nőttek a farmer bevételei. Időközben több megkövesedett "óriás" is előbukkant a föld alól, végül a zűrzavar láttán a farmer és unokatestvére - az ötlet szülőatyja - bevallotta, hogy ők faragtatták az óriást, és az egész csak egy átverés. 

A nép és a sajtó imádta, a tudósok már annyira nem

Mikor Hull a sajtónak leleplezte a csalást, elárulta, hogy egy metodista lelkésszel folytatott teológiai vita során fogalmazódott meg benne a busás haszonnal kecsegtető vállalkozás ötlete. Az "élelmes" New York-i dohánykereskedő megrögzött ateista és örök szkeptikus volt, vitapartnere pedig annyira védte a Teremtés könyvében leírt óriásokat - a kereskedőt állítása szerint a Biblia szó szerinti értelmezése ("Az óriások valának a földön abban az időben") bosszantotta fel -, hogy Hull még aznap ágyában fekve elhatározta, tükröt tart az egyháznak: készíttet egyet, és valódi leletként mutatja be a szenzációra mindig kapható amerikaiaknak. A szemfényvesztés ördögi terve készen állt.

Hull nem volt kispályás: két év alatt közel 3000 dollárt költött arra, hogy kreatúrája "életre" keljen. A férfi előbb az iowai Fort Dodge-be ment, ahol egy több mint 5 tonnás gipsztömböt vájatott ki - a kőbánya elöljáróit azzal szedte rá, hogy közölte velük: az alapanyag egy Abraham Lincoln-szoborhoz kell. A gipsztömbbel egy chicagói márványkereskedőt kereste meg, aki némi osztalék reményében megígérte, hogy segít a szobor kifaragásában. A cardiffi óriáshoz maga Hull állt modellt, a szobron két művész dolgozott 1868 késő nyarán. 

A szobor egy fekvő helyzetben levő meztelen férfi megkövült tetemét ábrázolja, akinek jobb keze gyomrán pihen, arcán sejtelmes mosollyal. A szobrászok savval, tűkkel és különféle nyomdafestékekkel érték el, hogy az égimeszelő valódinak tűnjön. Mikor elkészült, a cardiffi óriás több mint 3 méter magas lett és 1300 kilogrammot nyomott.

Hullnak már csak egy helyre volt szüksége, ahol eláshatta a szobor-óriást. Miután elkészültek az alkotással, a csaló unokatestvére, William Newell cardiffi farmjára ment, ahol 1868 novemberében az éj leple alatt a csűr mellett elásták a gipszszobrot. Hull rokonait titoktartásra kötelezte, majd visszatért binghamtoni otthonába és folytatta dohánykereskedő vállalkozását.

A férfi türelmes volt. Csak egy év elteltével írt Newellnek, ekkor arra utasította unokatestvérét, hogy ásasson kutat két felbérelt - az átverésbe nem beavatott - munkással a csűr mögött, ahol 1869. október 16-án találták meg az őskori óriás megkövesedett maradványának hitt gipszszobrot. "Esküszöm, hogy egy öreg indiánt ástak el itt" - kiáltott fel egyikőjük a szenzációs "lelet" láttán.

Hull terve bejött, a felfedezés híre pillanatok alatt bejárta Cardiffot és a város környékét. "Az emberek eljöttek a munkahelyükről, a nők fogták a babájukat és a sok gyermekkel együtt mind odasereglettek" - írta később lelkendezve a Syracuse Journal. Mivel Cardiff akkorra már híres volt a város területén feltárt fosszíliáiról, az emberek elhitték, hogy a "lelet" egy, a közeli mocsár által konzervált, megkövesedett "óriás" teteme.

Mindenki pénzt akart az óriásból

A sajtó nem tudott betelni a régészeti szenzációval, a Syracuse Daily Standard címoldalán, öles betűkkel hozta a "felfedezést" A NEW WONDER (Egy új csoda) című cikkében. Newell már órákkal az óriás felfedezése után sátrat emeltetett a "sír" fölé, amit 25 pennyért bárki megtekinthetett - a nem túl borsos jegyárat a turisták özönét látva a kapzsi kereskedő hamarosan fél dollárra srófolta fel. Az embereket különösebben ez sem érdekelte, csak az első héten 2500-an keresték fel a cardiffi óriás tetemét. Sokan ráadásul kitűnő befektetést láttak benne, de Newell eleinte minden, a lelet megvételére vonatkozó ajánlatot csípőből elutasított.

Hull azonban tartott a leleplezéstől (a Yale régészei, valamint James Hall geológus és Henry Ward, a Rochester University professzora sem hitt a dohánykereskedőnek), így néhány hét elteltével elfogadta David Hannum bankár 23 ezer dolláros vételi ajánlatát. A cardiffi óriás először Syracuse városába került, majd Albanyba és New Yorkba vitték. Míg egyesek tehát botrányt szimatolták, mások a pénz szagát érezték meg: így volt ezzel a híres cirkusztulajdonos, P. T. Barnum is, aki nem sajnálta volna a szoborra a pénzt, ám Hannum elutasította a vállalkozó nagylelkű ajánlatát.

Barnum ekkor úgy döntött, kifaragtatja a cardiffi óriás másolatát, majd mikor elkészült vele, egy manhattani múzeumban kezdte mutogatni. Az emberek felültek a replika köré épített hírverésnek, s ettől kezdve inkább Barnum kiállítására mentek, miközben az "eredeti" lelet tulajdonosai pert indítottak a cirkusztulajdonos ellen. Barnum divatot teremtett, s egyre többen akartak pénzt csinálni a cardiffi óriásból: hamarosan mintegy fél tucat szobormásolat várta az érdeklődőket Amerikai-szerte. A zűrzavar láttán Hull végül úgy döntött, véget vet a komédiának, és 1869. december 4-én bevallotta a sajtónak a csalást.