Öt röhejes régészeti átverés
2013. december 3. 12:32
Az Indiana Jones, az Elveszett ereklyék fosztogatói vagy például a Múmia-filmeken felnövő nemzedék szívébe a tévéképernyőkön át költözött be a kalandos, fordulatokkal és veszélyekkel teli régészet iránti szeretet. Manapság egyre többet olvashatunk különleges ereklyék felfedezéséről, ám fel sem merül bennünk, hogy a legtöbbjük légből kapott fantáziaszülemény. A múltban sem volt ez másként.
Korábban
Drake kaliforniai útja
Valamikor 1579-ben Sir Francis Drake angol admirális földkörüli útja során Kaliforniához ért, és partra szállva letűzte az angol zászlót, kinyilvánítva ezzel, hogy a nyugat-amerikai föld ezentúl angol tulajdonnak, Erzsébet királynő személyes birtokának számít. Ez a különös "történelmi tény" legendaként keringett a tudós berkekben, hiszen kézzel fogható bizonyítékot nem találtak. Ekkor lépett a színre Eugene Bolton, a Berkeley Egyetem - az alkoholt nem éppen megvető - professzora, aki megszállottjává vált annak a mítosznak, hogy Drake kapitány egy sárgarézlemezt is veretett, amely bizonyítékként szolgált a kérdésben. 1936-ban ugyanis a kaliforniai sárból előkerült egy réztáblácska, amelyről bebizonyította a kaliforniai szakértő, hogy a lelet az angolok 16. századi nyugat-amerikai jelenlétéről tanúskodik.
Az 1953-ban elhunyt Bolton már nem érhette meg azt a pillanatot, amikor a felfedezés után 40 évvel egy újabb vizsgálat kiderítette, hogy a Drake-lemez egy hamisítvány, s csak egy kegyetlen tréfa volt a megszállott professzor tudós barátaitól.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2021/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/821.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)