Sokaknak volt példaképe a Kádár-rendszerben a Záray–Vámosi házaspár, s nemcsak művészileg, hanem emberileg is. A sikert sikerre halmozó duó a táncdalénekesek első generációjához tartozott 1945 után, így ők voltak a korabeli celebek akkor, amikor ehhez még értéket kellett produkálni. Fülbemászó dallamaikkal csaknem fél évszázadon (!) keresztül folyamatosan szállították a jobbnál jobb melódiákat. Ezenkívül a házaspár olyan közvetlenséggel szólt a publikumhoz, hogy előadásaikon jóformán mindenki azt érezte: kifejezetten nekik énekelnek. Következzen ötven év sztorija dióhéjban, egy – daluk címével szólva – Homokórában lepergetve.

Az 1925-ös bicskei születésekor még Wéberként anyakönyvezett, eredetileg a Ganz-Mávag vasesztergályosaként dolgozó Vámosi János a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán, a Nemzeti Színházzal szemben lévő EMKE kávéházban énekelt 1949 óta. Itt ismerkedett meg a nála egy évvel fiatalabb, tatabányai bányászcsaládból származó Záray Mártával, aki 1950-től volt ugyanott alkalmazásban. Amikor Záray Márta életében először meglátta a szőke, kék szemű, nem mellesleg gyönyörűen éneklő Vámosi Jánost, állítólag elkezdte mondogatni magában szinte mantraszerűen, hogy „Vámosi Jánosné, Vámosi Jánosné”. Merthogy ő már akkor eldöntötte, hogy a sármos énekes felesége lesz annak ellenére, hogy akkor még nem is ismerte őt személyesen. Nem kellett sokáig várnia, hiszen ugyanott dolgoztak, és a kollegiális viszonyból hamar szerelem lett. Három évig szerelmespárként jártak, amikor 1953. június 15-én Vámosi János meglepetésszerűen felhívta Záray Mártát. Nálad vannak a házassági bejelentkezési okmányok? Ez a kérdés volt tehát a nevezetes lánykérés, amire Záray Márta természetesen igennel válaszolt, hisz ezzel élete álma vált valóra. Nem is engedték el egymás kezét ezután, még a szigorú szocialista erkölcs számára is példás módon álltak egymás mellett a színpadon és az életben egyaránt.

A beteljesületlen álom

Érdekes módon egy ideig házasságkötésük után sem énekeltek duettet, noha ekkor már mindig egyazon színpadon léptek fel, csak felváltva. Ezt a „szokásukat” Záray elmondása szerint Szepesi György sportriporter tanácsára adták fel, mert ő ajánlotta figyelmükbe, és adta nekik 1957-ben az Ausztráliából hozott felvételt, az Úgy koppan az esőt, amellyel azonnal nagy sikert arattak. Innentől kezdve előszeretettel énekeltek együtt, a közönség nem kis örömére. (Szepesi György még egyszer szerepet játszott az énekespár életében: a Hungária című futballszurkolói himnuszban az ő hangját vágták be, amikor azt kiabálta, hogy „Góóóóól!”)

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyár számában olvasható.