Újraalkották a Budavári Palota elpusztult északi díszkapuját
2026. június 3. 06:47
Hódmezővásárhelyen, kétéves aprólékos kézműves munkával rekonstruálták a Budavári Palota egykori északi homlokzatának monumentális kovácsoltvas kapuját - számolt be róla a hodpress.hu hírportál. A második világháborúban megsemmisült, eredetileg Jungfer Gyula által megálmodott építészeti remekmű újjáépítése nemcsak a hazai iparművészet kiemelkedő műszaki teljesítménye, hanem a budai Várnegyed történelmi arculatának helyreállításában is kulcsfontosságú lépést jelent.

Fotó: hodpress.hu
Korábban
A Szántó Gusztáv díszműkovács vezette vásárhelyi Látványkapu Kft. hat szakembere közel huszonnégy hónapon át dolgozott a projekten. A rekonstrukció során a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy korabeli fényképek alapján kellett visszaalkotni a komplex formavilágot. A fotókat életnagyságúra, egy az egyes méretarányra nagyították, majd a befoglaló méretek pontos meghatározása után először vékonyabb lemezekből készítettek tesztmintákat.
A végleges, csaknem négy méter széles és nyolc és fél méter magas, üvegezéssel együtt 7,5 tonnás szerkezet elemeinek döntő részét vastag acéllemezekből, kizárólag magas hőmérsékleten, kézi kovácsolással formázták meg.
A monumentális kocsibehajtó díszítése rendkívül gazdag: a mesterek mintegy 270 különböző, egyedileg kidolgozott levélmotívumot és egyéb kovácsoltvas elemet integráltak a kapuba. A munkafolyamatot egy restaurátorokból, mérnökökből és művészettörténészekből álló szakmai grémium folyamatosan felügyelte, biztosítva a szigorú történelmi hűséget. A műszaki és esztétikai ellenőrzéseket követően a zsűri kifogás nélkül vette át az elkészült főkaput.
A megbízás kiterjed a Dísz tér felőli homlokzaton egykoron álló két kisebb gyalogoskapu rekonstrukciójára is, amelyen jelenleg is dolgozik a vásárhelyi műhely. A tervek szerint az elkészült főkapu az év végén, a budavári építkezések előrehaladtával kerülhet vissza eredeti helyére.
A Budavári Palota északi díszkapuja a századfordulós magyar fémművesség egyik csúcsteljesítménye volt. Az eredeti művet Jungfer Gyula (1841–1908), a korszak leghíresebb magyar műkovácsa készítette a Hauszmann Alajos által vezetett nagyszabású palotabővítés keretében. Jungfer alkotása a nemzetközi szakmát is lenyűgözte: a kapu az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert.
Az egyedülálló iparművészeti alkotás a budai Vár 1944–1945-ös ostroma során szenvedett súlyos sérüléseket, majd a háború utáni ideológiai vezérelte átépítések során végleg eltávolították és nyoma veszett. Az elveszettnek hitt örökség mostani újjáalkotása szervesen illeszkedik a palota eredeti, századfordulós fényének és térszerkezetének visszaállítását célzó történelmi rekonstrukciós folyamatba.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Fény derült az ókori Butrint rejtélyes női jótevőjének kilétére
- Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál
- Régészek bizonyították a ligurok kényszerkitelepítését
- A római nők irányították az ókori bor- és olajtermelést
- 3D nyomtatással keltették életre az ókori római társasjátékot
- Új kutatás magyarázza a Római Birodalom fémellátási válságát
- Első alkalommal emeltek ki ókori hajót a spanyol partoknál
- Latrinából fejtik meg a római beton titkát
- Diplomáciával hódította meg Britanniát a Római Birodalom
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban 18:33
- Hőhullám fedte fel a Chatsworth-birtok 17. századi díszkertjét 17:32
- Második világháborús repülőgép roncsaira bukkanhattak Lengyelországban 16:14
- CIA ügynök alapította az egyik legbefolyásosabb irodalmi lapot 15:15
- Kétezer éves sírokban bukkantak rá az ókori kínai társasjátékra 14:27
- 3D-nyomtatással rekonstruáltak vaskori kelta sírokat 13:33
- Rendőrőrs nyílt Hitler braunaui szülőházában 13:00
- 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában 12:00















