Újjáépül az Iszlám Állam által felrobbantott moszuli al-Nuri nagymecset
2018. április 25. 10:51 MTI
Újjáépítik a moszuli al-Nuri nagymecsetet és a hozzá tartozó minaretet, amelyet az Iszlám Állam 2017-ben robbantott fel a város ostromakor. A BBC News szerint az Egyesült Arab Emírségek 50 millió dollárt (13 milliárd forintot) adományozott a híres történelmi mecset újjáépítésére.
Korábban
Moszul, az egykori bibliai Ninive az ókorban az Asszír Birodalom fővárosa volt, ma Irak északi részén áll. A 12. században épült al-Nuri nagymecsetből kiáltotta ki az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet a „kalifátusát”. Három évvel később pedig dzsihádista harcosai felrobbantották, mielőtt az iraki erők visszafoglalták volna a várost. A Moszulért folyó küzdelem csaknem kilenc hónapig tartott, a város jelentős része elpusztult, több ezren haltak meg a polgári lakosok közül, és több mint 900 ezren menekültek el.
A BBC News szerint az Egyesült Arab Emírségek 50 millió dollárt (13 milliárd forintot) adományozott a híres történelmi mecset újjáépítésére. Az ENSZ kulturális szervezete pedig közölte, hogy egy ötéves vállalkozás keretében hűen állítják helyre és építik újjá a felrobbantott mecsetet és minaretjét.
Az UNESCO igazgatója hangsúlyozta: a nemzetközi szervezet, az Egyesült Arab Emírségek és az iraki kormány együttműködése mindeddig példátlan összefogás egy iraki kulturális örökségi helyszín újjáépítésére. Az első évben az al-Nuri nagymecset környékének megtisztítása és a dokumentálás zajlik majd, és közben megtervezik a rekonstrukciót. A következő négy év a restaurálással és újjáépítéssel telik.A projekt részeként Moszul történelmi kertjeit és közterületeit is helyreállítják, továbbá egy emlékhely és múzeum is épül majd.
Az Egyesült Arab Emírségek kulturális minisztere hangsúlyozta: az ötéves projekt nemcsak a mecset újjáépítéséről szól, hanem arról is, hogy reményt adjanak a fiatal irakiaknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap