Hitler elfeledett szövetségesei

Még megmenthetők Palmüra romvárosának maradványai

2017. július 4. 13:15 MTI

A háborús pusztítással súlyosan megrongált palmürai régészeti helyszín szinte teljesen helyreállítható egy olasz régész szerint. Az elismert nemzetközi szaktekintély, Paolo Matthiae úgy vélekedett, hogy a romok legnagyobb részét hagyományos módszerekkel restaurálni lehet.

Palmüra

Az archeológus az Aquileiában, a Nemzeti Archeológiai Múzeumban július 2-án megnyílt I Volti di Palmira (Pamüra arcai) című kiállítás bemutatásán beszélt arról, hogy a szíriai hatóságok megkezdték a palmürai romok körültekintő felmérését, és egy előzetes elemzés azt mutatta, hogy a kőtömbök többségét helyre lehet állítani.

Az ősi romváros állapotának első felmérésével egy francia céget bíztak meg, de az olasz műemlékvédelmi intézetben már restauráltak két megsérült szobrot, amelyeket a Colosseumban megrendezett kiállítás után visszaadnak Szíriának.

„A palmürai régészeti helyszín legnagyobb része romokból áll, ennek csupán 20-30 százaléka szenvedett súlyos károsodást a háború miatt. Sajnos a helyszínnek éppen azok a fontos részei, mint Bél temploma” – mondta a régész. Becslése szerint a romváros 98 százalékát restaurálni lehet a hagyományos és fejlett technológiai módszerekkel.

Címkék
Galériák
2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!