2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újjáépül a Vöröskereszt Egylet egykori székháza a budai Várban

2021. augusztus 4. 11:56 MTI

Megkezdik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítését a Dísz téren a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Dísz tér délkeleti sarkán álló épület egészen a II. világháború végéig szerves része volt a Várnegyed látképének.

A háborús belövések ellenére megmenthető lett volna, de a politika 1946-ban mégis a teljes lebontása mellett döntött. Most a Nemzeti Hauszmann Program keretében megkezdik az épület rekonstrukcióját.

1900-ban vásárolta meg a Dísz tér 1–2. szám alatt álló épületegyüttest a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete, mely 1881-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a háborúkban megsebesült katonák gyógyításában, ápolásában részt vegyen, és megszervezze az országokon átívelő humanitárius segítségnyújtást. A Vöröskereszt Egylet székháza a kor két sztárépítésze, Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján született meg – olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook oldalán.

Hamar kiderült azonban, hogy az impozáns palota túl nagy lesz a segélyszervezetnek, ezért egyes részeit bérbe adták az államnak, így költözött be oda a Magyar Királyi Horvát-Szlavón-Dalmát Minisztérium.

A Dísz téri palota 1920-tól a második világháborúig a Külügyminisztériumnak adott helyet.
Ehhez az épületet Hoepfner Guidó tervei alapján bővítették ki, aki Hauszmann Alajos hívására jelentős részfeladatokat vállalt a századfordulón a budai Vár nagy ívű felújítási és átépítési munkálataiban is. Az elhanyagolt telek régóta városképi sebként tátong, az impozáns épület újjáépítésével több mint fél évszázados adósságot törlesztenek.

A Nemzeti Hauszmann Program részeként megújuló épület külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolákban végződő eredetit. Belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat alkalmazunk.

Az újjáépítést megelőző régészeti feltárások során a szakemberek több értékes leletet is a felszínre hoztak. Köztük is kiemelkedik az a két, Álmos és Előd vezért ábrázoló szobor, melyek egykor a Halászbástyát díszítették. Mikula Ferenc alkotásai a telek alatt található pincerendszer feltárása során bukkantak elő a föld alól.

A Budavári Önkormányzattal kötött együttműködés értelmében a Várkapitányság megkezdi a Vöröskereszt Egylet egykori székházával szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is, amely magába foglalja a kapualj és a déli lépcsőház, valamint a keleti várfal felújítását, illetve a falszigetelési munkákat.

A munkálatok bontási feladatokkal és a területen található törmelékek elhordásával indulnak. Ezután, várhatóan ősszel kezdődik meg a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése. A rekonstrukciós munkálatok miatt a területet körülvevő járdát és a Hunyadi János úti buszparkolósávot le kell zárni. A közúti forgalom fenntartása érdekében a Dísz téri parkolósziget egy része ideiglenesen megszűnik. A Várkapitányság az I. kerületi önkormányzat részére ingyenes, korlátozott számú parkolási lehetőséget ajánlott fel a Palota úti mélygarázsban.

Nemrégiben pedig elkezdődött József főherceg palotájának a rekonstrukciója is. A Nemzeti Hauszmann-program keretében eredeti állapotában építik újjá a palotát, a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállóval és a mesebeli palotakerttel. Az épület külseje hűen követi majd a Korb-Giergl páros terveit, belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat alkalmaznak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár