Tífuszos Mary: a szakácsnő, akitől minden New York-i rettegett

1906-ban egy szép nyári napon egy tehetős New York-i család vendégeivel együtt jókedvűen piknikezett, hazaérve azonban különös tüneteket vettek észre magukon. Kiderült, hastífusszal fertőződtek meg. A szálak a konyhába vezettek.

Fertőző barackfagyi és a szeletelő villa

A 20. század előtt a hastífusz komolyan veszélyt jelentett a világ lakosságára – közte elsősorban a katonákra és a szegénységben, szorosan egymás mellé épített lakosokban élőkre – nézve. A tudósok idővel rájöttek, hogy többek között egy fertőzött vízforrás vagy egy fertőzött személlyel történő érintkezés is felelős lehet a betegség terjedéséért, így jelentős előrelépést értek el a komolyabb járványok megakadályozásának tekintetében. 1896-ban Almroth Edward Wright kifejlesztette a hastífusz megelőzésére szolgáló vakcinát, amely újabb jelentős csökkenést idézett elő a betegek számában.

Mivel a századforduló környékén az Egyesült Államokban már csak nagyon kevesen betegedtek meg hastífuszban, nagy feltűnést keltett, amikor 1906-ban egy piknik után egy jómódú New York-i családot, valamint vendégeiket is ledöntötte a lábukról a fertőzés. Miután felépültek, felbéreltek egy közegészségügyi mérnököt, George Sopert, hogy járjon utána, mi lehetett megbetegedésük oka. A nyomozó egészen egy, a család által a nyári hónapokra felfogadott 37 éves szakácsnőig, Mary Mallonig vezette vissza a szálakat. Pontosabban egy hatalmas adag barackfagylaltig, amelyet Mary készített a család számára. Amikor Soper szembesítette a szakácsot a tényekkel, miszerint köze volt munkaadói megbetegedéséhez, Mary dühös lett.

A nyomozó 1907 feljegyzései szerint igyekezett olyan diplomatikus lenni, amennyire csak tudott, amikor azonban vizelet-, széklet- és vérmintát kért tőle, a szakácsnő húsvillával kezdett el felé közeledni. A nyomozó villámgyorsan menekülni kezdett, és végül egy hosszú,  keskeny folyosón át kijutott az utcára. Soper azonban ezután sem hátrált meg, és számos érdekes részletre derített fényt Mary múltjából. Kiderült, hogy nem ez volt az első ház, ahol a szakácsnő megfordult, és a lakók éppen abban az időszakban elkapták a hastífuszt. Soper – több orvossal egyetemben – megállapította, hogy ő a betegség első „egészséges hordozója”, akinek esetét feljegyezték.

Amikor Soper visszatért Mallonhoz, Dr. Sara Baker mellet már öt rendőrt is magával vitt. Az orvosnő beszámolója szerint a szakácsnő azonban őket is egy hosszú villával fogadta, és hasonlóan harciasnak bizonyult, mint amikor Soper egymaga látogatta meg. A zavaros események alatt Marynek sikerült megszöknie. „Teljesen felszívódott” – emlékezett vissza Baker. Nem sokáig élvezhette azonban a szabadság levegőjét, a keresőcsapat ugyanis néhány órán belül elfogta és kórházba szállította. A vizsgálatok során kiderült, hogy Mary széklete valóban hemzseg a hastífusz-baktériumoktól. Bár ő maga sohasem betegedett meg, mindenki mást megfertőzött a környezetében. Mary sem az orvosokban nem hitt, se abban, hogy kezet kellene mosson vécézés után. Mallont csak azután engedték ki, hogy megígértették vele: soha többé nem fog szakácsként dolgozni. A nő csak hosszas unszolásra egyezett bele a feltételbe.

Tífuszos Mary újra lecsap

Ezután hosszú csend következett, majd 1915-ben újabb hastífuszjárvány tört ki egy New York-i kórházban. Huszonöten betegedtek meg, közülük ketten meg is haltak. A szálak ismét a konyhába vezettek, mégpedig egy bizonyos Mrs. Brown műszakjához. Mrs. Brown valójában nem volt más, mint Mary Mallon, akit ekkoriban már csak Tífuszos Maryként emlegettek, miután közvetlenül 51 embert fertőzött meg, közvetetten pedig még többet.

A közegészségügyi szakemberek mindent elkövettek azért, hogy elkülönítsék Mallont a társadalomtól, és 1915 végén beutalták a North Brother Island-i kórházba. A New Yorkiak többsége egyetértett a döntéssel. Maryt végül egy kis North Brother Island-i nyaralóba szállították át, ahol viszonylagos jómódban élt, teljesen szabad azonban már sohasem lett. A kórház laboratóriumában dolgozott, és meglehetősen magányosan élt. Csak néha látogatta meg egy-egy orvos, nővér vagy ügyvéd.

A szakértők szerint Mary mellett még sok olyan ismeretlen hordozója lehetett a fertőző betegségnek, akikről sohasem derült ki, hogy halálos baktériumok hordozói. Mallon mindenesetre nem tartotta tisztességes eljárásnak, hogy csak őt tartják fogságban. Miután több mint 20 évet töltött el North Brother Island-i házikójában, 1938-ban hunyt el. Esete az „egészséges hordozókra” irányította az egészségügyi szakemberek figyelmét, egyben felvetette a kérdést: szabad-e egy beteget akarata ellenére elzárni a külvilágtól?