Öt híres győzelem, amelyekért végzetes árat kellett fizetni
2017. április 10. 08:37
Korábban
A győztes hadvezér, aki az állásával fizetett
II. Károly spanyol király trónörökös nélkül hunyt el 1700-ban, ami közvetlen kiváltó okává vált a spanyol örökösédési háborúnak. A közel másfél évtizedig tartó véres küzdelmek 1709-ben érték el csúcspontjukat, amikor a Malplaquet városa mellett vívott ütközetben közel 100 ezer osztrák, holland, porosz és angol szövetséges katona nézett szembe a 90 ezer főt számláló francia sereggel. A szövetségeseket vezető Marlborough herceg szeptember 11-én nagyszabású offenzívát indított a francia vonalak ellen. A franciák azonban előzőleg megerősítették állásaikat és árkok valóságos labirintusát állították akadályul a támadók számára. A hét órán keresztül tartó pusztító ütközetben a szövetségesek seregük közel egynegyedét, 24 ezer embert elvesztettek, míg a franciák „mindössze” 12 ezer áldozatot számlálhattak. Bár a támadók végül elfoglalták a védműveket, a csata végére túlságosan kimerültek voltak ahhoz, hogy kihasználják győzelmüket és megsemmisítsék az ellenséges erőket: a franciák szervezetten tudtak visszavonulni.
A 18. század egyik legvéresebb ütközetének bizonyuló Malplaquet komoly hatással bírt a háború későbbi szakaszaira is. Marlborough hercegét leváltották a fővezéri posztról és a szövetséges hatalmak között egyre erősebb ellentétek alakultak ki. A francia seregeket vezénylő Claude de Villars állítólag Pürrhosz legendás szavaival számolt be XIV. Lajosnak a csata eredményéről: „Ha Isten olyan kegyes és még egy ilyen győzelemmel ajándékozza meg ellenségeidet, akkor elvesznek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.