Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője

2024. szeptember 23. 16:05 MTI

85 éve, 1939. szeptember 23-án halt meg Sigmund Freud osztrák orvos, a pszichoanalízis megteremtője. Elméleteit kezdetben hitetlenkedve és ellenkezve fogadták, teljesen elszigetelődött az orvosi világtól, amely később elismerte munkásságát, amely bár tudományosan kevéssé alátámasztható, óriási hatással volt a 20. századi nyugati gondolkodásra.

Korábban

A morvaországi Freibergben (ma Příbor, Csehország) született 1856. május 6-án zsidó kereskedőcsaládban. 1860-ban Bécsbe költöztek, ahol Freud hosszú életének nagy részét töltötte. Bár kezdetben a jogi pálya iránt vonzódott, 1873-ban mégis a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be, ahol 1881-ben avatták orvossá. Ezután a bécsi közkórházban az agyanatómiát, később az idegrendszer szervi megbetegedéseit kutatta, 1884-ben a kokain élettani hatásait tanulmányozta.

Freud édesanyjával, 1872-ben

1885 tavaszán egyetemi magántanár lett, majd ösztöndíjjal a híres párizsi ideggyógyintézetbe, a Salpêtrière-be került, ahol Jean-Martin Charcot mellett dolgozott és a hisztériára vonatkozó vizsgálatokat végzett. 1886 őszén hazatért, feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke született, köztük az az Anna Freud, aki később apja nyomdokaiba lépett. A Charcot-nál tapasztaltakat bécsi orvoskollégáival is szerette volna megosztani, de elmélete, miszerint a hisztéria férfiaknál is előfordulhat, merev ellenállásba ütközött.

Mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, ezután tért át a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse hipnózisának módszertanát, s itt tapasztalta meg azt is, hogy vannak olyan mély lelki folyamatok, amelyek a tudat számára rejtve maradnak. Ettől kezdve elsősorban a hisztéria kezelésével foglalkozott, a hipnózist arra használta, hogy a hozzá kerülő betegeket tüneteik keletkezéséről kikérdezze.

Felvette a kapcsolatot Josef Breuerrel, Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, akinek nevét és hisztériás betegekkel kapcsolatos vélekedéseit már korábban ismerte, és saját betegeit is a Breuernál tapasztalt módon kezelte. 1895-ben megjelent közös könyvük Tanulmányok a hisztériáról címmel, s e mű megjelenésétől számítják a pszichoanalízis kezdetét.

A két tudós útja azonban hamar elvált. Freud arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi természetű indulatok működnek, és bevezetett olyan szakkifejezéseket, mint a libidó és az Ödipusz-komplexus. Freud technikája is megváltozott, felhagyott a hipnózis alkalmazásával, rátért az ún. szabad asszociációs módszerre, amelynek lényege, hogy a beteg ne tartson vissza semmit, ami eszébe jut.

1905-ös portré

Figyelme ezután az álmokra és megfejtésükre irányult. 1900-ban megjelent Álomfejtés című könyve, amelyben azt állítja, hogy minden álmunk valamely elfojtott vágy beteljesedése. 1904-es A mindennapi élet pszichopatológiája című munkájában pedig azt kutatta, hogy az egészséges emberek gondolataiban, cselekedeteiben miként nyilvánul meg a tudattalan.

Elméleteit hitetlenkedve és ellenkezve fogadták, teljesen elszigetelődött az orvosi világtól, ahol többnyire még csak tudomást sem vettek róla. A jég 1902-ben tört meg, amikor néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására, majd 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e fiatal tudományág iránt.

A mozgalom követői 1908-tól minden évben Salzburgban gyűltek össze, a svájci Carl Gustav Jung szerkesztésében folyóiratot adtak ki, 1910-ben Ferenczi Sándor javaslatára megalakították a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet. 1909-ben Freud Amerikába utazott, tudományos beszámolói Öt előadás a pszichoanalízisről címmel nyomtatásban is megjelentek.

Csoportkép, az alsó sorban baloldalon Sigmund Freuddal. A jobb felső sarokban Ferenczi Sándor látható.

Hazatérte után tovább folytatta pszichoanalitikai gyakorlatát, és sorra jelentek meg könyvei: Totem és tabu (1913), A pszichoanalitikai mozgalom története (1914), Bevezetés a pszichoanalízisbe (1916-17), A halálösztön és az életösztönök (1920), Tömeglélektan és én-analízis (1921), Az ősvalami és az én (1923), Önéletrajz (1925), Egy illúzió jövője (1927), Mózes és az egyistenhit (1938).

1930-ban kisebb szívrohama volt, emiatt Anna lánya vette át a neki adományozott Goethe-díjat. 1935-ben a Brit Királyi Orvosi Társaság tiszteletbeli tagjává választották. 1938-ban, Ausztria náci megszállása után családjával együtt veszélybe került: házkutatást tartottak nála, könyveit elégették, pénzét elkobozták. A nemzetközi tudós közösség, illetve Roosevelt amerikai elnök segítségével végül sikerült Angliába menekülnie.

A szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, elhatalmasodó szájrákja következtében 1939. szeptember 23-án elhunyt. Londonban 1986-ban nyitották meg múzeumát, a pszichológia történetének egyik legnagyobb hatású alakjának életéről és munkásságáról több könyv és film is született.