2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Páratlan betekintést nyújtanak az ókori rómaiak életébe Pompeji maradványai

2021. június 20. 17:13 Múlt-kor

Alighanem mindannyian hallottunk már Pompeji pusztulásáról, amely a világtörténelem egyik leghíresebb vulkánkitörése során, i. sz. 79-ben következett be. Legismertebbé talán az az eljárás tette, amelynek során a vulkánkitörés áldozatainak a maradványait gipsszel öntötték ki, amely egyedülálló módon teszi emberközelivé a Vezúv közelében élő rómaiak utolsó perceit. Pompejit évszázadok óta kutatják, az újabb és modernebb technológiák segítségével pedig még többet tudhatunk meg az elpusztult városról.

A halálos Vezúv

Pompeji, és a térség már nagyon régóta lakott terület volt, a legkorábbi ismert település az i. e. 7-6. századból származik. Előbb a görögök gyarmatosították, majd az etruszkok uralma alá került, hogy a görögök visszavegyék tőlük, végül pedig a szamniszok foglalták el, akiket a felemelkedő Róma az i. e. 4. században több háborúban vert le.

Pompeji szerepet kapott még a római köztársaság polgárháborúiban is, amikor Sulla csapatai megostromolták, majd a diktátor a saját veteránjait telepítette le a környéken, és ezt követően a városra viszonylag békés évtizedek köszöntöttek. A császárkorban a közeli Misenumban a római hadiflottának épült egy bázisa, ami azért jut jelentős szerephez, mert idősebb Plinius volt a parancsnoka i. sz. 79-ben.

A Vezúv kitörése idején Pompeji már egy virágzó, körülbelül húszezer fős város volt, amelyet azonban súlyosan megrongált az i. sz. 62-ben történt földrengés. Az ismétlődő földmozgások miatt a károk helyreállítása nem haladt túl gyorsan, de a várost a tizenöt évvel későbbi kitörés teljesen elpusztította. Köszönhetően az ifjabb Pliniusnak, a természeti katasztrófa leírása egy szemtanú beszámolójából maradt fent.

Ifjabb Plinius az ismert római történetírónak, Tacitusnak címzett leveleiben leírta például azt, hogy a vulkánkitörésben könnyű és lyukacsos kövek lepték el a környéket, lombos fenyő alakú felhőt lövellt ki a Vezúv, és elmeséli nagybátyja halálát is, amelyet a mérges gázok okoztak.

A város lakosságának jelentős része odaveszett a vulkánkitörésben. Egy részük bezárkózott a házába, ám a várost elárasztó vulkáni kő és hamu súlyától a házak egyszerűen összeomlottak, míg másokat menekülés közben ért a halál.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Karl Brjullov: Pompeji utolsó napja (1830-1833)A Pompejinél zajló ásatásokat ábrázoló metszet az 1890-es évekbőlA Menekülők kertjében talált áldozatok gipszöntvényeiA restaurált Cryptoporticus háza belülrőlA híres, kutyára figyelmeztető padlómozaikStefano Vanacore, a pompeji régészeti lelőhely laboratóriumának igazgatója egy áldozattal a kezébenA Vezúv egyik ókori áldozata. A halottak meglepően jó állapotú fogai arra utalnak, alacsony cukortartalmú étrendjük volt.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár