Országszerte segítenek a családtörténet-kutatásban a levéltárak
2019. szeptember 18. 13:50 MTI
Családtörténet-kutatásra várják az érdeklődőket általános iskolás kortól a levéltárak országszerte kurzusokkal, kiadványokkal és levéltár-pedagógiai órákkal a Hetedíziglen elnevezésű projekt keretében.
Korábban
A projekt célja, hogy minél többen megismerkedhessenek felmenőikkel, minél későbbi korokba visszamenőleg - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a projektnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Hozzátette: az egyéni kíváncsiságon túl ez a nemzet összetartó erejét is jelenti, hiszen az erős nemzet erős családokból áll. Kiemelte: a kormány mintegy 30 millió forinttal támogatta a projekt elindulását.
Rétvári Bence elmondta, hogy a kiadványok segítségével az érdeklődők előképzettség nélkül szerezhetnek ismereteket rokonaikról, ezért szeretnék minél szélesebbre tárni a levéltárak kapuit.
Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy az általános iskolai felső tagozatos diákoknak, valamint a középiskolásoknak és felnőtteknek szóló munkafüzetek bemutatásával meghirdetik a családtörténet-kutatás évét a levéltárakban, beleértve az összes megyei és országos levéltárat, valamint a telephelyeket is.
A projekt kiindulópontja, hogy segítséget nyújtsanak a családtörténet-kutatás iránt érdeklődőknek - mutatott rá Kovács Eleonóra főlevéltáros, a projekt vezetője. Hozzátette: a résztvevőknek szeretnék megmutatni a sokféle irattípust, hogy azokban milyen adattartalmak vannak, és ezek hogyan hasznosíthatók a kutatásban.
Mint mondta, nem csupán a családtörténet-kutatással szeretnék megkeresni az iskolákat, mivel kurzusaikon lehetőség lesz hely-, életmód- vagy akár intézménytörténeti kutatásokra is.
Kovács Eleonóra emlékeztetett arra, hogy a levéltárakban már évtizedekkel ezelőtt is igyekeztek megszólítani a családtörténet-kutatókat különböző foglalkozásokkal, a Hetedíziglen annyiban új, hogy országszerte mindenhol lesznek foglalkozások, szervezetten, egységes munkaanyag mentén. Ennek fontos eleme a munkafüzetek kiadása, de tervezik további oktatócsomagok és forráskiadványok közzétételét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Caracalla diadalívét találhatták meg egy szerbiai szénbányában
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap