Nyilvánosságra hozták az '56-os hódmezővásárhelyi megtorlások résztvevőinek névsorát
2017. április 19. 09:32 MTI
Nyilvánosságra hozta a hódmezővásárhelyi Emlékpont a honlapján azoknak a helyi munkásőröknek és karhatalmistáknak a névsorát, akik részt vettek az 1956-os megtorlásban - jelentette be a közgyűjtemény vezetője kedden az alföldi városban.
Korábban
Miklós Péter sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából nemcsak a hősökről és áldozatokról kell beszélni, hanem azokról is, akik részt vettek a megtorlásban és ezt követően a diktatúrát helyben fenntartották. Az Emlékpont Kádár-huszárok és pufajkások Hódmezővásárhelyen címmel a munkásőrség helyi megalakulásának 60. évfordulójára saját kutatási eredményei alapján kiállítást rendezett, amely június végéig látható - közölte a szakember.
Nagy Gyöngyi történész pedig tanulmányt készített a hódmezővásárhelyi karhatalom létrejöttéről, és a munkásőrség első hat évéről, emellett bemutatja a forradalom leverésének helyi történéseit is. A tanulmány függelékében szerepel annak a 234 karhatalmistának a névsora, aki 1956. november 10-től belépett a karhatalomba és tevékeny szerepet vállalt a forradalom leverésében. A függelék tartalmazza a helyben 1957 és 1963 között felszerelt 502 munkásőr névsorát is - tudatta Miklós Péter. A történész kifejtette, a karhatalmisták több mint fele később a munkásőrség alapító tagja is volt, így átfedés van a két névsor között.
A szakember rámutatott, Hódmezővásárhely ekkor Csongrád megye székhelye is volt, így a tanulmányból részben megismerhető a Bán László százados vezette megyei karhatalom és munkásőrség tevékenysége, melynek hétszáz elítélt és két halálos áldozata volt. Miklós Péter elmondta, a nemzeti emlékezet hetére a közgyűjtemény önálló kötetet készít a munkásőrség hódmezővásárhelyi történetéről.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/768.jpg)
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)