Öngyilkos rohamok helyett földalatti járatokból, lesből támadva védték Ivo Dzsimát a japánok
2020. február 19. 12:31
Az Ivo Dzsimáért folytatott küzdelem a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb ütközete volt. A Kuribajasi tábornok vezette közel 22 ezres japán haderő a korábbi gyakorlattól eltérően nem a partvonal közelében állította fel védelmi állásait, hanem mélyen a sziget belsejében kialakított, földalatti folyosókkal összekötött bunkerrendszerben. „Senki sem halhat meg addig, amíg tíz ellenséges katonával nem végez„ – Kuribajasi Tadamicsi japán tábornok így utasította katonáit a végső helytállásra.
Korábban
Ahhoz, hogy repülőerődjeik biztonsággal elérjék és bombázni tudják a japán városokat, az amerikai hadvezetésnek létérdeke volt, hogy elfoglalja Ivo Dzsimát, a japán partoktól 1200 kilométerre fekvő kicsiny, mindössze 21 négyzetkilométernyi szigetet.
A grandiózus partraszállást a sziget több hónapos bombázása után, 1945. február 19-én indították el az amerikaiak.
Az Ivo Dzsimáért folytatott küzdelem a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb ütközete volt.
A Kuribajasi tábornok vezette közel 22 ezres japán haderő a korábbi gyakorlattól eltérően nem a partvonal közelében állította fel védelmi állásait, hanem mélyen a sziget belsejében kialakított, földalatti folyosókkal összekötött bunkerrendszerben.
Kuribajasi megtiltotta az öngyilkos, a japán katonák tömegmészárlásába torkolló banzájrohamokat is, helyette a rejtőzködésre és lesből való támadásra utasította katonáit.
Az újszerű taktika bevált, a föld alatti bunkerek megvédték a bombázásoktól a japánokat, akik bunkereik mélyéről indított támadásaikkal rengeteg veszteséget okoztak a tengerészgyalogosoknak.
Az amerikai katonáknak minden apró lépésért meg kellett küzdeniük, lángszórókat vetettek be, hogy kifüstöljék a fanatikus, légi és tengeri utánpótlástól elvágott japánokat.
A helyzetük nem volt egyszerű, hiszen a kifüstölt földalatti állásokba a szerteágazó folyosórendszernek köszönhetően hamarosan újra japánok költöztek, hátba támadva a mit sem sejtő amerikaiakat.
Kuribajasi és emberei a halálra készültek, egyetlen céljuk az volt, hogy hősies helytállásukkal minél nagyobb vérveszteségeket okozzanak a támadóknak.
A japánok abban reménykedtek, hogy a szövetségesek veszteségei olyan súlyosak lesznek, hogy azok megfontolják vagy elhalasztják a Japán elleni inváziót. A védők közül szinte mindenki elesett, beleértve Kuribajasi tábornokot is.
Mindössze 216 japán katona került amerikai fogságba. A szigetet hivatalosan 1945. március 26-án tisztították meg a japánoktól. 1951-ben az utolsó két ellenálló japán katona is letette a fegyvert.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

pápaság
- Szent Ágoston városába látogatott XIV. Leó pápa
- Papnők rejtett koporsói kerültek elő Luxorban
- Pápai átok Trasmoz felett
- A klerikus, aki „meghackelte” az időt – a Gergely-naptár forradalma
- A leleplezett legenda – a női pápa mítosza
- Törvényszerű, hogy a pápa szülővárosa zarándokhellyé váljon?
- Titkos pápai palotára bukkantak Rómában
- Miért játszhatna a pápa Wimbledonban?
- XXIII. János pápa romlatlan teste
- Elszenesedett faanyagok vizsgálatával datáltak egy mükénéi palotát 12:01
- Máig vitatott Martin Guerre 16. századi személyiséglopási pere 11:14
- Három amerikai kém, egy hamis invázió: így mentette meg a D-napot a Sparrow-hadművelet 10:12
- Podcastben beszélgettek a mohácsi csata mítoszairól 09:07
- A Homo sapiens megjelenése előtti faépítményt fedeztek fel Zambiában 08:33
- Útmutató segíti az ukrán kulturális örökség újraértelmezését 07:48
- Rituális etruszk bronzszekeret ástak ki Spanyolországban 06:32
- Ókori egyiptomi hercegnők fegyverhasználatát bizonyítja egy kutatás tegnap














