Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott

2021. május 13. 16:49 Múlt-kor

Korábban

Többféle figyelmeztetés

Azzal, hogy leírásában a mongolok megbízhatatlanságát és erkölcstelenségét hangsúlyozza, azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy értékeik alapvetően különböznek a keresztényekéitől. A „nemtelen”, „tisztátalan”, valamint „kapzsi és zsugori” jelzők mellett azt is írja, a mongolok „álságosak”, és „sem becsület, sem tisztesség” nincs bennük.

Habár említi „jó” tulajdonságaikat is, beszámolója ezen részét meglehetősen rövidre fogja azzal, hogy rossz tulajdonságaikból viszont annyi van, hogy azokat felsorolni is lehetetlen. János barát emellett kitér a mongolok mindennapi brutalitására is, azt állítva, „az emberölés számukra semmiség”, és hosszasan taglalja, milyen büntetéseket szabnak ki a paráználkodásért vagy az árulásért – bár sokszor lakolnak halállal a törvényszegők, a súlyos bántalmazások sincsenek kizárva.

Beszámolója végén János figyelmezteti az olvasót a különböző befejezetlen részletekkel kapcsolatban, amelyek az ő hazaútja során tett szóbeli beszámolói nyomán terjenghetnek, és értésére adja, hogy kizárólag az ő írása hiteles. A későbbiekben arra juthatott, hogy e figyelmeztetés nem elég, ugyanis a második kiadást már kiegészítette egy kilencedik fejezettel, amelyben a forrásait és az általa elmondottakat alátámasztani képes szemtanúkat sorolja fel.

Kijelenthető tehát, hogy Plan de Carpini János ragaszkodott az igazság általa előadott változatához. Széles körben elterjedt leírásában amellett tartott ki, hogy a mongolok Európa lerohanására készülnek, és – a fenyegetés komolyságát érzékeltetendő – folyamatosan saját és forrásai szavahihetőségét hangsúlyozza, miközben a mongolok rossz tulajdonságaira hegyezi ki beszámolóját.

Habár IV. Ince pápa és János barát félelmei végül nem igazolódtak be, és a mongolok az 1241-1242-es magyarországi tatárjárást követően nem törtek be Európa nyugatibb tájaira – ehelyett a Közel-Kelet, illetve Kína irányába terjeszkedtek a 13. század második felében –, a szerzetes munkája annyira elnyerte a pápa tetszését, hogy kinevezte a montenegrói Bar (a korban Antivari) érsekévé, amely tisztséget haláláig betöltött.

előző oldal 4 / 4