Nem tudott mit kezdeni a rendőrség a taxisblokáddal

Blokádon innen és túl

Az áremelés hivatalos bejelentését követően szinte azonnal spontán gyülekezésbe kezdtek a taxisok a budapesti Dózsa György úton. Létszámuk a kora esti órákra meghaladta a 400-at. A jelenség szokatlan volt, ugyan a BRFK felvette a gyülekezőkkel a kapcsolatot, a friss jogállamiság törékeny politikai viszonyai között az új szabályrendszerek különösen megnehezítették a rendőrség értékelési és mérlegelési kompetenciáját.

A gyülekezési jog nem sokkal korábban még a rendszerváltó ellenzéki erőknek teremtett lehetőséget a kommunista vezetéssel szemben. Ebben az esetben azonban − az elmúlt rendszer ellenzékéből a demokratikus viszonyok között, szabad választások eredményeként hatalmat gyakorló – kormány elleni demonstrációhoz szolgáltatott alapot. Igaz, jogszerűtlenül, hiszen a taxisok nem jelentették be gyülekezési szándékukat.

A helyzet rendőrségi megítélésének bizonytalanságát jól mutatta, hogy a taxisok gépkocsioszlopa az Andrássy út−Bajcsy-Zsilinszky út−Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre hajthatott. Követelésük az üzemanyagár-emelésről született döntés kormány részéről történő visszavonása volt. Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Kossuth térre érkezve felszólította a résztvevőket a megmozdulás felfüggesztésére. A tiltakozók álláspontját Horváth Pál, a Budapesti Taxis Ipartestület alelnöke fogalmazta meg, érvelésében hangsúlyozta, hogy az emelés létükben fenyegeti a magánfuvarozókat.

Mindezek alapján kilátásba helyezték a demonstráció országos kiterjesztését. A taxisok érdemi rendőri intézkedés hiányában ezt követően rendkívül gyorsan, jól szervezetten eltorlaszolták a fővárosi hidak hídfőit. A kialakult helyzet értékelése és megoldása a politika különböző szintjein meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult.

Ebben a feszült helyzetben a törvényes rendőri intézkedés elmaradásának hiányában világos és egyértelmű álláspontot fogalmazhatott volna meg a kormányfő, Antall József azonban műtéti beavatkozása után kórházban lábadozott. A miniszterelnöki teendők ilyen esetben megbízotti minőségben a belügyminiszter Horváth Balázsra maradtak. Az ORFK vezetője, Szabó Győző a kormány „civilesítő” személyi politikája miatt kevés gyakorlattal rendelkezhetett a kialakult helyzet kezelésében.

Helyettese, egyben elődje, Túrós András volt az a rendőri vezető, aki megfelelő tapasztalattal és főként kompetenciával bírt. A budapesti főkapitány, Barna Sándor szerepe nehezen tisztázható, hiszen az események kellő időben történő feltartóztatása, egyáltalán a demonstráció kibontakozásának megállítása az ő feladata lett volna. A Duna-hidak, a főváros közlekedési csomópontjainak elfoglalását követően vidékre is eszkalálódott a blokád. Ennek következményeként az országos rendőri vezetésre hárult a válsághelyzet megszüntetése. A helyzet rendkívül súlyos volt, a Ferihegyi repülőteret nem lehetett megközelíteni, a taxisok csak a mentőket és a megkülönböztető jelzést használó járműveket engedték közlekedni.

A politikai vezetés nehéz, szorító helyzetbe került. A döntés visszavonásának elutasítása nem a kormány politikai rátartiságából fakadt, hanem a gazdasági válsághelyzet reális veszélye nem tette azt lehetővé. A rendőrség bevetése pedig rendkívül ellentmondásos lehetőségnek „kínálkozott”. Egyrészt nemzetközi viszonylatban is negatív hatásokat válthatott volna ki amellett, hogy kellő erő és megfelelő eszközök hiányában az erőszakszervezet nem volt alkalmas a feladatra.

Az állomány számára a napokig elhúzódó útlezárások rendészeti kezelése nemcsak szakmai, de súlyos mentális kihívást is jelentett, közülük sokan szimpatizáltak a demonstrálókkal, akik akkorra már nemcsak a taxisokból és fuvarozókból, hanem az áremeléssel egyet nem értő állampolgárokból és ellenzéki politikai pártok támogatóiból tevődtek össze.

A SZDSZ országgyűlési vereségét a helyhatósági választásokkal kompenzálhatta, most pedig politikai kommunikációval és szervezéssel épült rá a megmozdulásra. Alkalmatlanságra hivatkozva direkt politikai nyomás alá helyezték a kormányt, annak lemondását szorgalmazták. Göncz Árpád köztársasági elnök szereplése – közjogi funkcióinak fényében – is meglehetősen ellentmondásosan alakult: egyrészt közvetlenül egyeztetett Barna Sándorral, Horváth Pállal, másrészt megjelent személyesen a demonstrálók között is.

1. Péntek nulla óra: 65%
2. Blokádon innen és túl
3. Huzavona és pizsama

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Kádár

• Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
• Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
• Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt
• Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?