Művészek, tudósok és a pápa is hiába szólalt fel a Rosenberg házaspár halálos ítélete ellen
2021. október 27. 15:12 Múlt-kor
Korábban
Nyissák ki, FBI!
A szovjet kémlánc éveken át szinte zavartalanul működött, ám a szovjet atombomba bejelentését követő, nagyszabású nyomozás során a dominósor dőlni kezdett.
A titkosszolgálati vizsgálat kezdetén Klaus Fuchs brit tudós, aki az amerikai–brit megállapodás révén ugyancsak a Manhattan-terven dolgozott, még tagadta a kémkedés vádját, ám 1950 januárjában önként vallomást tett.
Kiderült, már 1942 óta tájékoztatta a szovjeteket az urán-235 elektromágneses dúsításával kapcsolatos kutatásokról.
A svájci vegyész, Harry Gold nevével fémjelzett kémhálózat legprominensebb tagjának lebukása magával rántotta Goldot, aki révén néhány hónap alatt eljutott az FBI Greenglassig.
Rosenberg azt tanácsolta sógorának, hogy idejében meneküljön Mexikóvároson keresztül Svédországba, majd onnan Csehszlovákiába. Terhes felesége miatt máshogy döntött Greenglass, aki pár nap alatt megtörve feladta sógorát és nővérét is.
Az ügynökök 1950. június 6-án kopogtattak először Rosenbergék lakásának ajtaján, de ekkor még csupán kihallgatásra vitték el Juliust, aki mindent tagadott. Miután azonban Greenglass vádalku fejében feltáró vallomást tett, július 17-én Julius Rosenberget letartóztatták, és a New York-i Sing Sing börtönbe vitték.
Néhány héttel később öccse vallomása miatt Ethel is a rács mögött találta magát, holott kezdetben ő nem számított potenciális vádlottnak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Tömegsírt tártak fel a volhíniai mészárlás helyszínén 11:11
- A brit flotta okozta az ausztráliai feketehimlő-járványt 10:24
- Film készült a szlovák nemzeti felkelés katonai vezetőjéről 09:18
- Fény derült az ókori Butrint rejtélyes női jótevőjének kilétére 08:08
- A hajóépítés történetéről árulkodnak a svéd partoknál talált hajóroncsok 07:04
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap















