Munkásai keresztnevén szólíthatták a farmernadrág atyját, Levi Strausst
2021. február 26. 12:31 MTI
Levi Strauss német származású amerikai kereskedő, a farmernadrág „feltalálója" 202 éve, 1819. február 26-án született. A ruhaipar mellett betársult bankokba és biztosítókba, de jótékonykodásáról is híres volt.
Korábban
A legamerikaibb ruhadarab „atyja" 1819. február 26-án Loeb Strauss néven született a németországi Buttenheimben, zsidó családba. Tizennyolc évesen vándorolt ki Amerikába, ahol - immár Léviként - betársult két féltestvére méteráru-kereskedésébe.
1853-ban a kaliforniai aranyláz hírére ő is a nyugati partra indult szerencsét próbálni, de nem arany után kutatott: a bányászok számára árusított minden elképzelhető ruhafélét a szövettől az alsóneműn át a zsebkendőig.
A nyitott szemmel és füllel járó Straussnak hamar feltűnt, hogy ügyfelei gyakran panaszkodnak gyorsan elhasználódó pamutnadrágjaikra. Cége ekkor kezdett maradék vitorlavászonból készült nadrágokat gyártani, amelyeket szinte lehetetlen volt tönkretenni.
Az üzlet virágzott, Strauss San Francisco társadalmának megbecsült tagja lett, de mindig emlékezett arra, honnan jött: munkásai keresztnevén szólíthatták.
1872-ben levelet kaptak egy Jacob Davis nevű ügyfelüktől, aki azt írta: a vászondarabok találkozási pontjain és a zsebek sarkain fémszegecsekkel erősítette meg a varrásokat, így a nadrágok még tartósabbak lettek.
Az ötletes, ám szegény szabó és a jó üzleti érzékű Strauss partnerségre léptek, és 1873. május 20-án benyújtották közös szabadalmukat: megszületett a farmernadrág.
Az első darabok még barnák voltak, a ma természetesnek hitt kék szín csak 1896-ban vette át az uralmat. A legenda szerint Strauss úgy mutatta be a Levi's Jeans márka kimagasló minőségét, hogy két lóval ellenkező irányba húzatta a nadrágokat.
A ruhadarabok az állati próbát is kiállták, ezt jelzi 1886 óta a Levi's nadrágok övrészén a kétlovas embléma. A kereslet viharos emelkedése nyomán a kisipari módszerek helyébe a tömegtermelés lépett, az 1880-as években saját gyárat nyitott, ahol főként a legendás 501-es modellt gyártották.
Sikeres üzletember volt, vagyonát hatmillió dollárra becsülték. A ruhaipar mellett betársult bankokba és biztosítókba, de jótékonykodásáról is híres volt. Legényemberként halt meg, az üzletet unokaöccsei vitték tovább.
Az aranyásók és állattenyésztők egykori munkaruhája, amely egy időben a cowboyok kultuszával kapcsolódott össze, majd a tiltakozás és a lázadás jelképe lett, mára szinte az egész Földön mindennapi viseletté vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.