Mozarab vagy óhispán? Az andalúziai keresztények rítusának újragondolása

Az al-Andalúziában élő keresztények liturgiája évszázadokon át a vallási identitás megőrzésének eszköze volt a muszlim uralom alatt. Bár kevés kézirat maradt fenn, imáik, himnuszaik és ünnepeik gazdag, összetett hitvilágot tárnak fel.

Keresztény közösségek a muszlim uralom alatt

Az al-Andalúziában élő keresztények képe évszázadokon át bizonytalan volt. Hol megtűrt, marginális közösségként, hol kulturálisan asszimilálódott, de hitében szilárd csoportként ábrázolták őket. Liturgiájuk kulcsfontosságú eszköz volt vallási identitásuk megőrzésében a muszlim uralom kontextusában.

Kati Ihnat és Cathrien Hoijinck „A kereszténység gyakorlata a muszlim uralom alatt” című tanulmánya új fényt vet a témára. A szerzők árnyalt és részletes képet rajzolnak az andalúziai keresztény vallásgyakorlatról.

A tanulmány egyik fontos kérdése a történeti terminológia. A muszlim uralom alatt gyakorolt keresztény rítust „mozarabikusnak” nevezték, utalva az arabizált keresztényekre. A fennmaradt kéziratok többsége azonban az Ibériai-félsziget keresztény északi részéről származik, nem az iszlám uralta délről. Ez megkérdőjelezi a kifejezés pontosságát.

A kutatók inkább az „óhispán rítus” elnevezést javasolják. Ez földrajzilag és időben semlegesebb, és jobban kifejezi a liturgia történeti gyökereit. Bár alapja a vizigót hagyomány, évszázadok során helyi és külső hatások formálták.

Liturgia töredékekből

Az andalúziai keresztények liturgiáját nehéz vizsgálni a helyben készült kéziratok hiánya miatt. Egyetlen teljes kódex, a 14. századi, arab nyelvű Capitulare Evangeliorum Arabicum (CEA) köthető biztosan ehhez a környezethez. A többi adat töredékekből, későbbi másolatokból és hagiográfiai írásokból származik.

Ezek a nyomok azonban folytonosságot mutatnak. Az imák, himnuszok és naptárak alapján a keresztények ünnepelték a karácsonyt, húsvétot és pünkösdöt, valamint a szentek ünnepeit. A CEA valószínűleg sevillai eredetű, amit Justa és Rufina kettős ünnepe is jelez, amelyet csak ott tartottak két külön napon, július 17-én és 18-án.

Toledo és a hispán hagyomány

Toledo különleges eset. Az 1085-ös keresztény visszahódítás után több plébánián is fennmaradt a hispániai típusú liturgia. A toledói kéziratok két hagyományt képviselnek: az „A” és „B” csoportot.

Az A hagyomány hasonlít az északi királyságok rítusaira, míg a B egy andalúz liturgia lenyomata lehet. Ezt talán a délről menekülők hozták magukkal az Almoravidák és Almohádok előrenyomulása után. A Capitulare Evangeliorum Arabicum és a B hagyomány kéziratai között részleges egyezést is találtak, főleg a nagyböjti olvasmányokban. Ez kulturális kapcsolatra utalhat a toledói és az al-Andalúziai keresztények között.

A fennmaradt kódexek hiányát irodalmi szövegek pótolják. A 9. századi Córdobai Eulogius és Álvaro himnuszai és passiói kiemelkedő források. Ezeket nemcsak tanításra, hanem liturgikus használatra is szánták.

Leírásaik szerint a keresztények még az iszlám jogi korlátozások ellenére is aktív templomi életet éltek. A szövegek körmeneteket, ünnepeket és templomokat említenek, bizonyítva a vallási élet fennmaradását.

Nyelv és identitás

A tanulmány egyik kulcskérdése a liturgia nyelve. Bár a hivatalos szertartások nyelve a latin maradt, bizonyíték van arab fordításokra is, például a CEA esetében. Ez arra utal, hogy az arabot lelkipásztori oktatásban is használták, hogy a hívek könnyebben értsék a szertartásokat.

Az al-Andalúziai keresztény közösségekben valószínűleg élő valóság volt a kétnyelvűség, sőt háromnyelvűség: latin, arab és korabeli ibéroromán nyelvváltozatok (mozárab). Ez a nyelvi gazdagság a vallási szövegek létrehozását és megértését is befolyásolta.

A források töredékessége ellenére a kutatás azt mutatja, hogy az al-Andalúziai keresztények összetett, önálló rituális formákkal éltek. Vallásosságuk közös gyökereket mutatott az Ibériai-félsziget északi részeivel, de kisebbségi státuszuk sajátos bélyeget hagyott rajta.

Alkalmazkodóképességük lehetővé tette, hogy megőrizzék hitüket a muszlim uralom alatt. Liturgiájuk részben dokumentált, mégis tanúságot tesz a középkori Ibériai-félsziget vallási dinamizmusáról.