Mit keresett John F. Kennedy egy angol faluban, néhány hónappal a halála előtt?
Az Egyesült Államok 35. elnöke utolsó angliai útja során ellátogatott egy álmos kis településre Sussexben. Senki sem értette, miért.
1963. június 30-án a máskor egyébként csendes település lakói egy rendkívüli vendéget fogadtak. JFK és felesége, Jackie mindössze öt hónappal a merénylet előtt jártak Forest Row-ban, látszólag céltalanul.
Fontos volt számára a hite
Igaz ugyan, hogy a kelet-sussexi Forest Row templomával, háborús emlékművével és közösségi házával bájos helység, de sok ilyen volt és van még Angliában. Miért akkor a kivételezett látogatás? Nos, egy biztos, az amerikai elnök annál sokkal elfoglaltabb ember volt, hogy minden cél nélkül andalogjon vidéken. És nem volt ez másképpen '63 nyarán sem, vagyis nem véletlenül járt a világ egyik legbefolyásosabb embere a településen. Az apropót az adta, hogy Harold Macmillan akkori miniszterelnök Horsted Keynes-i otthonában tartottak megbeszéléseket, és Forest Row volt a legközelebbi hely, ahol katolikus templom állt.
Szupersztárok voltak
Kennedy volt az Egyesült Államok első katolikus elnöke, aki ha csak tehette, nem hagyta ki a vasárnapi misét. Mivel a találkozót is vasárnap tartották, egyértelmű volt, hogy a Kennedy házaspár tesz egy öt mérföldes kitérőt az istentisztelet okán. Teljes autókonvojjal érkeztek Forest Row-ba, ahol több százan várták, hogy találkozhassanak velük. JFK és felesége, Jackie „számomra abszolút hősöknek tűntek, szupersztárok voltak" – emlékezett vissza Tony Lewin, Forest Row lakója, akit kisfiúként élte át a rövid vizitet. „Motoros rendőrök voltak mindenütt és más számomra izgalmas dolgok. Az elnök és a felesége gyorsan bementek a templomba, és körülbelül egy óra múlva jöttek ki".
Az összes nő elalélt
Lewin így folytatta: „Amikor elindultak, az autó hirtelen megállt az út közepén és az elnök kiszállt. Azt hiszem, a biztonsági őrök meglehetősen aggódhattak. Kennedy beszélgetett az emberekkel, egy nő virágot adott neki, és persze az összes anyuka el volt ájulva. Tíz percig tarthatott a társalgás, aztán visszaült az autóba és elhajtottak. Ennyi volt" – osztotta meg emlékeit a BBC-vel.
Kennedy látogatása a hidegháború csúcspontján történt, és mindössze 48 óráig tartott – ennek volt része a vidéki út is. Az USA elnöke ekkor járt utoljára az Egyesült Királyságban. Öt hónappal később meggyilkolták.
Ez is érdekelhet
Halhatatlannak hitték
„Emlékszem, amikor hallottam róla" – idézte fel Lewin. „Egy barátom születésnapi partijáról jöttem haza, és a bátyám azzal fogadott: 'Kennedyt lelőtték'. Azt feleltem: 'Ne viccelj!' Mert senki, még egy gyerek se hitte el. Az az ember egyszerűen halhatatlannak tűnt."
De nem volt az. John Fitzgerald Kennedy merénylet áldozata lett, 1963. november 22-én, Dallasban.
Harold Macmillan egy hónappal korábban, október 18-án mondott le miniszterelnöki hivataláról, betegségre hivatkozva.