Megrázó képek a századforduló amerikai gyerekmunkásairól

2017. augusztus 24. 08:29

A gyerekmunka intézményének mindenképpen helye van az emberiség legnagyobb szégyeneinek sorában. A kiskorúak munkára kényszerítése a harmadik világ számos országában még manapság is megfigyelhető. Ha számba vesszük, milyen ruhákat hordunk éppen, egyáltalán nem kizárt, hogy legalább egy ruhadarabot gyerekek munkájának köszönhetően viselünk.

Korábban

Bár sokan az ipari forradalom „melléktermékeként” tartják számon, a gyermekmunka intézménye korábbi évszázadokra vezethető vissza. A szegényebb családok gyermekei már korábban is rákényszerültek arra, hogy idejekorán munkába álljanak, és akkor még nem is beszéltünk a paraszti rétegről, amelynek tagjai szintén kiskorukban munkára fogták a gyerekeket. Az ipari forradalom elsősorban abban hozott komoly változást, hogy jelentősen megnövelte azon munkalehetőségek számát, amelyek a gyermekek számára is nyitva álltak.

Az újonnan létesített bányák és gyárak tulajdonosai számára a legjobb munkaerőt a már akár tízéves koruk előtt munkába álló gyermekek jelentették: gyorsan tanultak, befértek szinte mindenhova, különösen engedelmesnek, valamint könnyen ellenőrzés alatt tarthatónak bizonyultak, és ráadásul kevesebbet fizettek nekik, mint felnőtt társaiknak.

A 19-20. század fordulójára az amerikai államokat többek között a gyerekmunkához való viszonyuk alapján is meg lehetett különböztetni egymástól. Északon a jelenséggel szembeni ellenszenv egyre széleskörűbbé vált, ezért számos, gyermekeket is foglalkoztató gyár délre költözött. Az amerikai gyerekek főként a mezőgazdaságban, valamint üveg- és textilgyárakban dolgoztak, de felbukkantak bányákban, kéményseprőként, és a gyárakban található hatalmas és veszélyes gépek megtisztításával is őket bízták meg általában. A felnőttekhez hasonlóan magas óraszámban dolgoztatott gyerekek számtalan sérülést szenvedtek.

A kiskorúak szenvedése sokakban keltett felháborodást. Az USA-ban a 20. század elején létrehozták a Nemzeti Gyerekmunka Bizottság nevű testületet, amelynek célja a jelenség megszüntetése volt. Nem sokkal később a munkaügyi minisztérium berkein belül létrejött egy gyerekmunkával foglalkozó részleg, a Nemzeti Gyerekmunka Bizottság pedig elindított egy programot, amelynek célja a gyerekmunkások életének többek között fotók segítségével történő dokumentálása volt.

A programban részt vevő fotósok egyike egy Lewis Hine nevű szociológus volt, aki tanári állását adta fel, hogy aktivistaként tevékenykedjen a Nemzeti Gyerekmunka Bizottságban. Hine Amerika-szerte dokumentálta a gyerekmunkások tarthatatlan körülményeit, mivel hitt benne, hogy a fényképek hatása elég erőteljesnek bizonyulhat ahhoz, hogy segítségével legalább egy kicsit megváltozzon a világ. Hine olyan helyen is járt, ahol még négyéves gyereket is alkalmaztak. A szociológust persze nem fogadták szívesen a munkáltatók, így számos ravasz trükköt kellett bevessen, hogy interjúkat és fényképeket készíthessen a gyerekmunkásokkal.

Hine, valamint a Nemzeti Gyerekmunka Bizottság munkájának komoly szerepe volt abban, hogy 1916-ban elfogadták a Keating-Owens Child Labor Actet, amely többek között nyolcórás munkaidőt írt elő a gyerekek számára, 16 éves kor alatt megtiltotta számukra az éjszakai munkavégzést, az alsó korhatár pedig 14 év lett. Mivel azonban a törvény alkotmányellenesnek bizonyult, ezért a New Dealig kellett várni, hogy a gyerekmunkások helyzetében valódi változás álljon be.