2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Megfejtették a kismartoni zsidó temető sírfeliratait

2015. október 29. 15:20 MTI

Újra olvashatók a kismartoni (Eisenstadt) zsidó temető sírfeliratai. Az Osztrák Zsidó Múzeum munkatársai nyolc hónapon át tanulmányozták a mintegy 1082 sírfeliratot. A legrégebbi sírkő 1679-ből való. A városban nyugszik a település első rabbija is.

A kismartoni zsidó temető

Kevés kivétellel újra lehet tudni, hogy a Kismartonban eltemetett 1105 elhunyt pontosan ki volt - közölte a múzeum igazgatója, Johannes Reiss. A munkálatok január óta zajlottak, a szakértőknek a sírköveken az alig látható vagy a nehezen olvasható feliratokat kellett megfejteniük. Számos sírkőtöredéket is össze kellett rakni, a szakemberek hetente négy-öt darab feliratot tudtak dokumentálni - közölte a múzeumigazgató.

Az elhunyt nevéről és halálnak időpontjáról szóló információkat elektronikus formában is közölték, ezek elérhetőségét a sírköveken lévő QR-kódok jelzik. Az adatbázis megtalálható továbbá a kismartoni Osztrák Zsidó Múzeum honlapján is. A feljegyzéseket kommentálni és kiegészíteni is lehet, így jelezhető, ha valaki az egyik elhunyt hozzátartozója. A köveken olyan utalások is megtalálhatók, hogy az elhunyt jó ember volt-e, tanult emberként vagy visszahúzódva élte az életet. Az igazgató szerint a sírfeliratok egyúttal kapaszkodót jelentenek a személy életrajzához. A kismartoni zsidó temető a bécsi Seegassében található sírkert mellett a legjelentősebb Ausztriában. Nagyobb területen fekszik, mint a bécsi.

Kismartonban a legrégebbi sírkő 1679-ből való. A városban nyugszik a település első rabbija is, akinek sírkövét évente zsidó zarándokok százai látogatják a világ minden pontjáról. Burgenlandban 14 zsidó temető van, ezekben 8000 sírkő található. A fejfákon javarészt héber felirat olvasható. Az Osztrák Zsidó Múzeum 23 éve dolgozik azon, hogy a burgenlandi zsidó temetőket számba vegye. Az intézmény 1995-ben már könyv formában kiadott egy összegzést a kismartoni zsidó temető sírfeliratairól, 2014-ben pedig a mattersburgi zsidó temető történetét és jelen állapotát dokumentálták digitálisan.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár