Máig rejtély, mi lett a sorsa az El Doradót kereső angol expedíciónak a brazíliai dzsungelben
2021. szeptember 24. 08:36 Múlt-kor
Korábban
Őslakos veszedelem?
Azóta is alapvetően két elképzelés él Fawcették sorsáról. Az egyik szerint a helyi indiánok megtámadták és megölték őket, az egyes verziók között legfeljebb az a különbség, hogy melyik indián törzseket gyanúsítják a gyilkossággal. A később arra járó keresőcsapatok az expedícióhoz tartozó tárgyakat, így egy névtáblát és egy iránytűt is találtak.
A kalapalók Comatzi nevű főnöke húsz évvel később azt állította, hogy megölték a három idegent, ám más beszámolók cáfolták, hogy közük lett volna a halálukhoz. Egy, a törzsben sokáig élő elbeszélés szerint a három felfedező keletről érkezett, ám nem bántották őket.
Ugyanakkor ellenséges indiánok felé mentek tovább, és öt nap elteltével már nem látták a tábortüzüket. Ez esetben vélhetően az ottani törzs végzett velük. Egy helyi farmer állítása szerint a Fawcett által vitt kutyák egyike lesoványodva tért vissza, ám bármilyen üzenet vagy levél nélkül.
Nem csupán az indián támadás lehet azonban a magyarázat. John Hemming, az Amazonas medencéjének szakértője szerint a csapat egyszerűen felkészületlen volt. Az a döntés, miszerint mindössze három ember vágott neki az őserdőnek, azért lehetett végzetes, mert a Dél-Amerikát bejáró szakember szerint legalább nyolc emberre van szükség a túléléshez elengedhetetlen felszerelések és élelem cipeléséhez.
Fawcett bevallottan úgy vélte, hogy majd a helyi törzsektől csere révén szerez élelmet. Márpedig a kis létszám és felszerelés miatt cserének való árut nemigen vittek magukkal Fawcették. Ráadásul két kísérője teljesen zöldfülű volt a dzsungelt illetően, sőt Raleighről leírta a leveleiben, hogy a lába is igen rosszul festett. Könnyen lehet, hogy Fawcették egyszerűen éhen haltak az őserdőben.
A kalapalók által elkövetett gyilkosságnak egyébként az is ellentmond, hogy 1926-ban egy német antropológus, Max Schmidt a helyszínen járt, és semmilyen nyomát nem tapasztalta a gyilkosságnak. Ráadásul Fawcett Z városa iránti elkötelezettségében bizalmatlanná és titkolózóvá vált, így többek között a tervezett útját sem osztotta meg senkivel, ezzel a későbbi keresőexpedíciók dolgát is megnehezítette. Mindez egyenes utat jelentett a tragédiához és az expedíció eltűnéséhez.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában 12:00
- Tömegsírt tártak fel a volhíniai mészárlás helyszínén 11:11
- A brit flotta okozta az ausztráliai feketehimlő-járványt 10:24
- Film készült a szlovák nemzeti felkelés katonai vezetőjéről 09:18
- Fény derült az ókori Butrint rejtélyes női jótevőjének kilétére 08:08
- A hajóépítés történetéről árulkodnak a svéd partoknál talált hajóroncsok 07:04
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap















