A soproni zsidóság több mint száz éven át élen járt az ipar és a kereskedelem fejlesztésében, támogatták a művészetet és a kultúrát, kitüntetett hősökként harcoltak és estek el az első világháborúban. Mindez azonban semmivé foszlott a zsidótörvények, a német megszállás és a felkorbácsolt antiszemita közhangulat nyomán. A holokauszt közel kétezer soproni és környékbeli áldozatának emlékezete szorosan összeforrt a város XX. századi történelmével, sokuknak sorsa és története mindmáig mégis szinte ismeretlen.

Sopron történetében a zsidóság már a XIII. századtól kezdődően fontos szerepet játszott. Elsősorban Ausztriából és Bajorországból vándoroltak be zsidó kereskedők, akiket a korban igen kedvezőnek számító magyar törvények különféle privilégiumokkal is felruháztak. A keresztény és zsidó lakosok együttélése nem volt mindig harmonikus: a szaporodó összetűzések 1526-ban csúcsosodtak ki, amikor is a zsidókat kiűzték a városból, leszármazottaik pedig csak az 1810-es években kezdtek visszatelepülni.

1941-ben a 42 ezer soproni lakosból 1861 volt izraelita vallású. A kirekesztő törvények és az embertelen intézkedések válogatás nélkül sújtottak gazdagot és szegényt, iparmágnást és tanítót, építészt és pincért. A jogfosztás hétköznapivá vált, s ezáltal olyannyira „normalizálódott”, hogy a többségi társadalom szolidaritását is leépítette. Amikor 1944 tavaszán a Sztójay-kormány elrendelte a zsidóság vagyonának, üzleteinek és gyárainak zár alá vételét, tömegével tódultak jelentkezők a „felszabadult” boltok, ipartelepek működtetésének átvételére. (A 157 soproni zsidó üzletre mintegy háromezren pályáztak.) Májusban gettót jelöltek ki Sopronban, júniusban a környékbeli települések zsidóságát is a városba hurcolták, július 5-én pedig megkezdték a bevagonírozásukat. Az Auschwitzba induló vonatokhoz sokukat bekötött karral, egyeseket pedig szekéren vittek ki, mert előzőleg a gettóban felvágták az ereiket.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. tavasz számában olvasható.