Magyar kutató vezetésével azonosították a gyenyiszovai ember koponyájának egy darabját
2019. március 5. 19:24 Múlt-kor
A titokzatos ősi emberfajta 2008-as felfedezése óta először került elő koponyadarab, amely jelentős adaléknak ígérkezik a maréknyi eddig ismert maradványhoz. A Torontói Egyetem paleoantropológusa, Dr. Viola Bence az Egyesült Államokban egy, az Ohio állambeli Clevelandben tartandó konferencián fog bővebben beszélni az eddig nem publikált felfedezésről március végén.
Korábban
A gyenyiszovai emberről igen kevés információ áll a tudomány rendelkezésére. A modern és a neandervölgyi emberrel rokon emberfajta mindössze négy egyedéből ismertek maradványok, ezek mind a Szibéria déli részén található Altaj hegységben lévő egyetlen barlangból kerültek elő – e barlang adta az emberfajta nevét is.
A gyenyiszovai embert először 2010-ben írták le tudományosan egy 2008-ban előkerült kisujjperc alapján, azóta további három egyedet azonosítottak fogak alapján. A körülbelül három évvel ezelőtt előkerült koponyadarabról most állapították meg, hogy a gyenyiszovai ember egy ötödik egyedétől származik. „Jó dolog, hogy végre vannak ilyen töredékeink is” – mondta Viola. „Nem teljes koponya, de annak egy darabja. Többet tudunk meg belőle – a fogakkal és az ujjal összehasonlítva jó, hogy van.”
Viola elismeri azonban, hogy korántsem olyan jó, mint egy teljes csontváz „Mindig mohók vagyunk” – mondja nevetve. „Többet akarunk.”
Az új felfedezés két, egymáshoz kapcsolódó darabból áll a koponya falcsontjának bal hátsó részéből – ez a csont alkotja a koponya oldalainak és tetejének nagy részét. A két darab együtt körülbelül nyolc centiméter hosszú és öt centiméter széles. A DNS-elemzés bebizonyította, hogy a gyenyiszovai embertől származik, ahhoz azonban túlságosan régi, hogy radiokarbon eljárással tudják datálni.

A konferencia anyagának előzetes kivonata szerint Viola és kollégái már összehasonlították a koponyatöredékeket a modern ember és a neandervölgyi ember maradványaival is, az eredmények hivatalos publikálásáig azonban erről nem árulhatnak el többet.
„Ez igazán izgalmas” – mondja Christ Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum paleoantropológusa, aki nem tagja a maradványokat vizsgáló munkacsoportnak, azonban szintén a gyenyiszovai emberrel kapcsolatban fog előadást tartani a clevelandi konferencián. „Persze, csupán egy kis töredék. De legalább olyan fontos, hogy növeli a reményt, hogy további, még komplettebb anyag is előkerül.”
Sajnálatos módon az újonnan azonosított töredék nem elég nagy ahhoz, hogy ez alapján azonosítani tudjanak más, eddig meghatározhatatlan eredetű koponyadarabokat, amelyekből nem nyerhető ki DNS-információ. A kutatók továbbra is arra várnak, hogy ilyen, az egyéb azonosítási módokhoz segítségül hívható gyenyiszovai maradványok kerüljenek elő.
A kutatók szerint a gyenyiszovai ember egykoron elterjedt volt Ázsiában, azonban mivel a más ázsiai helyszíneken legtöbb előkerült maradvány nem őrződött meg elég jó állapotban ahhoz, hogy genetikai elemzésnek vessék alá, a Gyenyiszova-barlangon kívül eddig nem sikerült minden kétséget kizáróan a nyomára akadni. 2017-ben Kínában bukkantak régészek két részleges koponyamaradványra, amelyekről azt gyanítják, e titokzatos emberfajtától származhatnak, ez azonban jelenleg nem erősíthető meg.
„Talán lesz lehetőség megvizsgálni, ez az új felfedezés mennyire egyezik a kínai kövületekkel, mint például a Hszucsangban találtakkal, amelyekről az emberek feltételezik, hogy gyenyiszovaiak” – mondta Stringer.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak 12:21
- Ősi himnuszkéziratot szolgálatot vissza Németország Lengyelországnak 11:27
- Új DNS-vizsgálattal kutathatják a középkori pergameneket 10:49
- 10:17
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában tegnap
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését tegnap
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére tegnap
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban tegnap















