Legenda és valóság – hét „végzet asszonya” a világtörténelemből
2018. július 19. 09:59 Múlt-kor
Korábban
Marilyn Monroe titokzatos halála
A legenda: A 36 éves színészdíva meztelen holttestét 1962. augusztus 5-én reggel fedezték fel otthonában. A halottkém altató-túladagolást állapított meg a halál okaként. A rajongók nagy része nem tudta elhinni, hogy a népszerű és gyönyörű sztár megölte magát. Bár az első összeesküvés-elméletek megjelenésére a haláleset után éveket kellett várni, miután a gépezet beindult, csőstül jöttek a teóriák. Előbb a kommunistákat vádolták meg a gyilkossággal, majd az FBI és a CIA következett, de olyan verzió is terjedt, mely szerint maffiózók erőszakkal adtak be halálos beöntést a filmsztárnak. A különféle történetekbe nem egyszer a Kennedy-fivéreket is beleszőtték, többféle szereposztásban és körítéssel.
A mítoszoszlatás: A halálát megelőző időszakban Monroe krónikus álmatlanságban szenvedett, gyógyszerek nélkül képtelen volt elaludni. A tragédiát követő időkben nem is az állt a viták középpontjában, hogy maga idézte-e elő a halálát, hanem az, hogy véletlenül vagy szándékosan tette-e. Aztán jöttek a különböző elméletek, amelyek könyv formájában biztos bevételhez juttatták az egyre hihetetlenebb teóriákkal előálló szerzőket. A siker titka valószínűleg az lehetett, hogy Monroe laikusok számára értelmetlennek tűnő, korai halálának feldolgozását könnyebbé tette a gondolat, hogy a csodált kedvenc politikai vagy gazdasági hatalmasok áldozata lett. E gyilkossági teóriákat azonban nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, több csalót és hamisítót viszont sikerült leleplezni.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Blondi szemszögéből nézhetjük végig Hitler utolsó napjait
- Cranach festményének útja Hitler nappalijától a londoni Nemzeti Galériáig
- A Berghof-csapda, Hitler kiszolgáltatottsága
- Kudarcokkal teli út vezetett Hitler hatalomra jutásához
- Mi lett volna, ha Hitler kapja meg előbb az atombombát?
- Diktátorok titkos szenvedélyei – Amikor a kegyetlen vezetők kertészkedtek, rajzoltak és hegedültek
- Hitler kutyái: Ebek a náci hadigépezetben
- A Führer árnyéka – A Hitler-naplók botránya
- Martin Bormann, a „leghűségesebb párttárs”
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását tegnap
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből tegnap
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait tegnap
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben tegnap
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár tegnap






















