Legenda és valóság – hét „végzet asszonya” a világtörténelemből
2018. július 19. 09:59 Múlt-kor
Hatalom, befolyás, népszerűség - legyen szó bármelyikről, nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy nő ne szépségével, ravaszságával vagy kegyetlenségével érje el ezeket. A legendák viszont sokszor túlzóak: az alábbiakban hét emlékezetes esetet idézünk fel.
Korábban
Kleopátra varázslatos szépsége
A legenda: A szépséges uralkodó Kr. e. 51 és 30 között állt Egyiptom élén, Julius Caesar szövetségese és Marcus Antonius hadvezér kedvese volt. A nőnek, aki kora két nagyhatalmú vezérét is elcsábította, gyönyörűnek kellett lennie, gondolja Kleopátráról az utókor. Egyiptom egykori uralkodónőjének szépsége a mai napig emlékezetes: kozmetikai szalonok ezrei, fürdőkoktélok és sók viselik a nevét. A legendák szerint Kleopátra mindent meg is tett csábos külseje megőrzése érdekében: naponta vett mézes és szamártejes fürdőket.
Mítoszoszlatás: Történészek szerint a római nagy emberek elcsábítása és a kétévtizedes uralkodás inkább az uralkodónő kisugárzásának és intelligenciájának köszönhető. Kleopátra szépségéről kevés az információnk, a korabeli, idealizált képet festő ábrázolások ugyanis nem tekinthetők hitelesnek. A római-görög források többsége 100-200 évvel későbbi, és ezek is ellentmondóak: míg Plutarkhosz arról ír, Kleopátra szépsége önmagában nem különleges, addig Cassius Dio a legszebb nőként jellemzi az uralkodót. Egyes értelmezések szerint Kleopátra szépségének mítosza a férfi történetírás terméke: egy nő, aki ilyen hatással volt korára, csakis szépségének és ravaszságának köszönhette hatalmát, sugallja e verzió. Többszázéves szünet után a 14. században élénkült fel újra az érdeklődés Kleopátra iránt: Boccaccio szépséges, kegyetlen és szemérmetlen uralkodónőképe meghatározta a későbbi ábrázolásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap