220 éve született az modern olasz próza megalkotója, Alessandro Manzoni
220 éve, 1785. március 7-én született Milánóban Alessandro Manzoni gróf, olasz romantikus költő, regény- és drámaíró. Kevesen tudják róla, hogy hazájában az olasz próza megalkotójaként tisztelik, akinek halálára komponálta Verdi Requiemjét. Még kevesebben, hogy a történelmi és fikciós irodalom elméleti kérdései foglalkoztatták.
Imbonati végrendeletében jelentős összeget hagyott Manzonira, aki 1808-ban feleségül vette egy genfi protestáns bankárcsalád leányát. Manzoni nem sokkal később visszatért a katolicizmushoz (felesége is katolizált), s számos vallásos verset írt különböző egyházi ünnepekre. Kettős neveltetése egységes világnézetté épült össze, amit a világ nehezen fogadott el: az egyháziak liberalizmusa és felvilágosodott humanizmusa miatt támadták, a liberálisok és a nemzeti forradalom hívei vallásosságát és hagyománytiszteletét marasztalták el - ám az egységes Itáliáért folytatott küzdelméért mindkét oldal becsülte. 1810-ben visszaköltözött Milánóba, és itt élt 1873-ban bekövetkezett haláláig. A politikai küzdelmekben nem vett részt, de műveiben kiállt az olasz egység és függetlenség mellett, s jelentős szerepe volt az idegen elnyomás elleni tiltakozásban s a nemzeti megújulás igényének ébrentartásában.
1819-ben írta Megjegyzések a katolikus etikáról című tanulmányát, mely keresztény meggyőződését és más felfogások iránti toleráns elveit hangsúlyozza. Egyéb prózai írásaival is a liberális eszméket terjesztette, 1821 márciusa című ódája a piemonti forradalom, a nápolyi felkelés, a spanyol mozgalmak és a görög szabadságharc után keletkezett, s azt a reményt fejezi ki, hogy a szárd királyság felszabadítja egész Itáliát és kiveri az osztrákokat. Két történelmi tragédiája: a Carmagnola grófja és az Adelchi shakespeare-i hatásra készült, romantikus tárgyválasztásuk és szerkezetük áttöri a klasszikus dráma merev szabályait, az Adelchi hatását kimutatták Kölcsey Himnuszában is. Május ötödike című, Napóleon halálakor írt ódája a szabadság hitvallása, az osztrák cenzúra be is tiltotta. A verset Goethe fordította németre.
Főműve, a háromkötetes A jegyesek című regény Walter Scott hatása alatt készült - állítólag sohasem olvasta a skót írót, de ez nehezen hihető. A könyv a 17. századi Lombardiában játszódik, háttere a milánói felkelés, a harmincéves háború és a pestisjárvány. Paraszti származású szerelmeseinek házasságát többen akadályozzák, a náluk hatalmasabb erők elleni, reménytelennek látszó küzdelem végén mégis egybekelhetnek. A regény számos hiteles, életszerű figurát rajzol, erkölcsi oldalát Manzoni türelme az emberi hibákkal szemben és a vallásról, mint végső vigaszról alkotott elképzelései jelentik. A mű voltaképpen saját kora társadalmát ábrázolta, s bírálta a feudális viszonyokat. A humoros és szórakoztató könyv nagy hírnevet szerzett számára Itália-szerte és külföldön is. Nyelvezete nyomán Manzonit tekintik a modern olasz prózai nyelv megalkotójának. A jegyesek nyomán készült Ponchielli azonos című operája 1856-ban.
1845-ben írt tanulmánya A jegyesek tapasztalatai alapján elemezte a regény és általában a történelmi és fikciós irodalmi alkotások elméleti kérdéseit. "Manzoni olyan okos volt, hogy miután megírta A jegyeseket, egy értekezésében bebizonyította, hogy a történelmi regény lehetetlen műfaj" - állapítja meg e művéről Szerb Antal. 1833-ban megözvegyült, újra nősült, túlélte második feleségét, Stampa grófnőt és több gyermekét is. E csapások nem törték meg, csak elmélyítették hitét. 1837-ben lett képviselő, 1860-ban Olaszország szenátora. Ő is tiltakozott az egyházi állam különállása ellen. 1873. május 22-én Milánóban halt meg, Verdi az ő emlékére komponálta Requiemjét.
(Panoráma, Sajtóadatbank)
