Hét történelmi tévhit, amelyet mára eloszlatott a tudomány
2018. augusztus 10. 13:51 Múlt-kor
Korábban
A középkori lovagok erényövet tettek asszonyaikra
A legenda – amelyet a filmek és a lexikonok is tovább éltettek – egy minden alapot nélkülöző tévhit. A mítosz szerint a hosszú útra menő nemes urak (főként a felszarvazástól rettegő keresztesek) egy fémből készült, valamilyen zárral ellátott, rácsos szerkezetet helyeztek feleségük combjai közé, amely lehetetlenné tett bármilyen szexuális kontaktust.
A tévhit ellen több érv is szól. Először is nem maradt fenn a középkorból sem írásos, sem tárgyi bizonyíték, amely az erényöv létezését bizonyítaná. Néhányan az eszköz melletti érvként hozták fel, hogy Guillaume de Machaut 1360-as években íródott művében, a Le Voir Dit-ben egy nemesasszony egy kis aranykulcsot ajándékoz szeretőjének szerelme zálogául, ám mindez csupán allegorikus zálog. Tárgyi bizonyítékok szép számmal akadtak egyes nyugat-európai múzeumok kiállítótermeiben, ám ezekről a 20. század végi vizsgálatok kiderítették, hogy főként a rejtélyes erotikával átitatott középkorkép iránt rajongó 19. század hamisítványai. A szerkezet ellen további nyomós érv, hogy az eszköz hosszabb távú viselése az asszony egyértelmű fertőzéses halálához vezetett volna.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Titkos lehallgatóközpont nyílt múzeumként a londoni Trent Parkban tegnap
- Hőhullám fedte fel a Chatsworth-birtok 17. századi díszkertjét tegnap
- Második világháborús repülőgép roncsaira bukkanhattak Lengyelországban tegnap
- CIA ügynök alapította az egyik legbefolyásosabb irodalmi lapot tegnap
- Kétezer éves sírokban bukkantak rá az ókori kínai társasjátékra tegnap
- 3D-nyomtatással rekonstruáltak vaskori kelta sírokat tegnap
- Rendőrőrs nyílt Hitler braunaui szülőházában tegnap
- 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában tegnap





















