Hét különös csata a középkorból
2015. június 5. 08:18
Korábban
A beszakadt jégpáncél
A Balti-tenger partvidékén élő pogányokat tűzzel-vassal megtérítő Német Lovagrend keresztesei úgy vélték, ideje visszatéríteniük Rómához az ortodox oroszajkú népeket, amelyeket jelentősen meggyengített a mongol invázió. Novgorod volt az egyetlen orosz fejedelemség, amely független maradt, és az 1236-40 közti mongol hódítás után is kereskedni tudott (a Hanza révén) Európával. Miután Alekszander Nyevszkij novgorodi fejedelem visszafoglalta Pszkovot a németektől, megindult a lovagrendi had, amelyet svéd, dán és észt csapatok is segítettek.
1992-ben kiadott orosz bélyeg, amely a jégcsatára emlékeztet
Az alacsonyabb létszámú (kétezer fős), de felszereltségüket nézve jóval ütőképesebb németek a befagyott Csúd (Peipusz)-tó jegén ütköztek meg az 5-6 ezer fős orosz haddal. A Gerhard von Malberg teuton és Andreas von Felben livóniai mester vezette németek ékként hatoltak be az orosz csapatok közé, de a herceg ismerte taktikájukat, és utat engedett nekik, majd mögöttük összezárta a sorokat, a lovagokat pedig kampóval húzták le a lóról. Habár a kereszteseket bekerítették az oroszok, derekasan küzdöttek, s csak a tó jegének beszakadása döntötte a mérleg nyelvét végleg a szlávok felé. Összesen száz lovag esett el, négyszázan fogságba estek, akiket az oroszok kivégeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.