Hét híres Mária-jelenés Guadalupétől Fatimáig
2020. október 20. 09:48 Múlt-kor
Korábban
A vitatott jelenés
Egy évvel Tito halála után és tíz évvel a jugoszláviai háború kitörése előtt, 1981. június 24-én este hat óra körül a bosznia-hercegovinai Međugorje falu melletti dombon hat gyermek különös dolgot vélt látni.
Ivanka Ivanković vette először észre a tüneményt, majd felkiáltott: „Ott van a szűz!” Elmondásuk szerint az előttük megjelenő Szűz Mária hosszú szürke ruhát, fehér fátylat viselt, a haja fekete, a szeme pedig kék volt, egy felhőn állt, és a fején csillagkoronát viselt.
A fiatalok 18-20 évesnek becsülték az asszonyt, aki a Béke Királynőjének nevezte magát.
A négy lány és a két fiú másnap is látni vélte a „Gospát”, vagyis az úrnőt, akit – egyikőjük nagyszülőjének tanácsára – egy alkalommal le is locsoltak szenteltvízzel, hogy megbizonyosodjanak arról, nem a gonosz lélektől származik. A szűz felszólította őket, hogy figyelmeztessék a világot a Sátán veszélyeire, és hogy imádkozzanak minél többet.
Sokat vitatott állításuk szerint hármuknak azóta is minden egyes nap megjelenik Mária, aki vagy a falu templomában, vagy az otthonaikban berendezett kis kápolnában mutatja meg magát nekik, és ad üzenetet.
Az egyház az elmúlt években több alkalommal is kinyilvánította, hogy nem ismeri el a međugorjei jelenéseket, az egyházi vizsgálatok szerint nem történnek természetfölötti események a helyszínen (néhányan azonban azt nem tagadják, hogy 1981 nyarán valóságosak voltak a látomások).
A tudományos elemzések sem tudják bizonyítani a Szűzanya állandósuló megjelenéseit.
A nagyfokú szkepticizmus ellenére a hivatalos zarándoklatok nincsenek megtiltva, sőt számos egyházi elöljáró biztatja a híveket, hogy látogassák meg Međugorjét.
Évente milliós számban érkeznek a katolikus hívek a kisvárosba, ahol – egyes püspökök kifejezett tiltása ellenére – akár kézrátételben is részesülhetnek az egykori látnokoktól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.