A vörösterror 133 napja

"Hazatér" Mária román királyné szíve

2015. szeptember 24. 17:08 MTI

Visszaviszik Mária román királyné ereklyeként őrzött szívét a szinajai (Sinaia) Pelisor-kastélyba, oda, ahol az utolsó román királyné 77 éve elhunyt. Végrendeletének megfelelően az angliai születésű királyné szívét tartalmazó ezüstkazettát a szertartás ideje alatt és végső nyughelyén is a román és brit zászló fogja takarni.

Mária királyné

A bukaresti kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadott el arról, hogy Mária királyné születésének 140. évfordulója alkalmából a királyné ezüstkazettában őrzött szívét a Román Nemzeti Múzeum átadja a szintén múzeumként működő Peles kastélykomplexumnak, amelynek része a román királyi ház rezidenciájaként szolgáló Pelisor-kastély is. A román királyi ház bejelentette, hogy az ereklyét az Arany Szalonban helyezik el, ugyanis Mária királyné ebben a teremben hunyt el 1938-ban. A királyné szívét november 3-án ünnepélyes szertartással szállítják Bukarestből Szinajára, a konvoj pedig több helyütt megáll, így a tisztelők számára is lehetővé teszik, hogy fejet hajtsanak Mária királyné emléke előtt.

Végrendeletének megfelelően az angliai születésű királyné szívét tartalmazó ezüstkazettát a szertartás ideje alatt és végső nyughelyén is a román és brit zászló fogja takarni. Mária edinburghi hercegnő - apai ágon Viktória brit királynő, anyai ágon pedig II. Sándor orosz cár unokája - I. Ferdinánd román trónörökössel 1892-ben kötött házasságának köszönhetően 1914-ben lett Románia királynéja. Mária királyné a sebesült katonák ápolása és más karitatív szerepvállalásai révén gyorsan népszerűvé vált alattvalói körében, majd diplomáciai kapcsolatai révén jelentős szerepe volt abban is, hogy a párizsi békeszerződésekkel Románia megszerezte Erdélyt, Besszarábiát, illetve Bukovina és a Bánság egyes részeit.

A hazájában nagy tiszteletnek örvendő királyné végakarata egyébként nem teljesülhetett teljes egészében: ő ugyanis azt szerette volna, ha szívét kedvenc fekete-tengeri üdülőhelyén, Balcsikon őrzi meg az utókor, de az úgynevezett Kvadrilater - Dobrudzsa két déli megyéje - 1940-ben visszakerült Bulgáriához. Mária királyné az utolsó román uralkodó, Mihály király nagyanyja. A román trónról 1947-ben a kommunisták által lemondatott Mihály király 2007-ben visszakapta az államtól a Peles-uradalmat. A 94. évében lévő volt uralkodó a II. világháború utolsó, még életben lévő államfője, de néhány éve már nem lépett a nyilvánosság elé. Mária királyné szívének "hazahozatala" alkalmából is lánya, Margit trónörökös képviseli majd a román királyi házat.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Itt őrzik a királyné szívét

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!