Ceaușescu "udvari költőjeként" kezdte a magyarellenes politikus
2015. szeptember 15. 09:42 MTI
Meghalt Corneliu Vadim Tudor román politikus, a populistának és idegengyűlölőnek tartott Nagy-Románia Párt (PRM) alapító elnöke. A szívelégtelenségben szenvedő politikust 65 éves korában, hétfőn érte a halál.
A volt kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu egyik "udvari költőjeként" ismert Vadim Tudor 1990-ben a Romania Mare (Nagy-Románia) hetilap főszerkesztőjeként nacionalista kirohanásokkal és az újjáalakult történelmi pártok ostorozásával tett szert országos hírnévre, majd népszerűségét kamatoztatva megalapította a populista, rendcsináló és nacionalista jelszavakat hangoztató Nagy-Románia Pártot.
1992 és 2008 között szenátorként és a PRM elnökeként vett részt a román politikai életben, 2009-től 2014-ig európai parlamenti képviselő volt. Miután 2008-ban már nem jutott be a bukaresti parlamentbe, Vadim Tudor 2009-ben meghívta a PRM EP-listájára Gigi Becalit, a juhpásztorból lett médiamágnást, aki a Steaua futballcsapat szponzoraként elnyert népszerűségével segített megszerezni a PRM-nek a brüsszeli képviselethez szükséges szavazatszámot.
Többször megpályázta a román államelnöki tisztséget: a legnagyobb támogatottságot 2000-ben érte el, amikor a voksok egyharmadát megszerezve Ion Iliescu ellenfeleként bejutott a második fordulóba, személyes népszerűségével pedig a PRM-t a bukaresti parlament második legerősebb pártjává tette.
Vadim Tudor ellenségként viszonyult a magyar kisebbséghez, a magyar politikusokat rendszeresen azzal vádolta, hogy egyetlen céljuk Erdély elszakítása. Az indulatos szónoklatairól ismert politikus főleg a kommunista rezsim kiváltságosainak és a rendszerváltozás veszteseinek támogatását élvezte, és botrányt csapott a román parlamentben, amikor Traian Basescu román államfő bűnös rendszerként elítélte a kommunizmust.
A párt korábbi főtitkára, a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester megpróbálta eltávolítani Vadim Tudort az általa alapított párt éléről, de a pártütők kongresszusát a bíróság nem ismerte el. Corneliu Vadim Tudor tavaly is indult az elnökválasztáson, amikor a voksok 3,7 százalékát szerezte meg, majd a második fordulóban Victor Ponta szociáldemokrata államfő-jelöltet támogatta. A kormányfő Facebook-bejegyzésben fejezte ki együttérzését Vadim Tudor családjának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap