2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Fél évszázad után először marad el a hagyományos stockholmi Nobel-bankett

2020. július 22. 16:58 MTI

A koronavírus-járvány okozta félelmek miatt több mint fél évszázad után idén először nem rendezik meg Stockholmban a Nobel-díjak átadását követő bankettet - adta hírül kedden a Dagens Nyheter című svéd napilap.

Nobel-bankett
A 2005-ös bankett panorámafényképe (kép forrása: Wikimedia Commons)

A nyerteseket még kihirdetik

A 2020. évi Nobel-díjak nyerteseit ősszel ki fogják hirdetni, de a bankett, amelyet hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendeznek mintegy 1300 vendég részvételével, elmarad.

"Két probléma is van. Ilyen sok embert nem lehet egymás mellé leültetni. És az is bizonytalan, hogy érkezhetnek-e akkor Svédországba emberek" – mondta Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány elnöke a napilapnak.

Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul, és az első és a második világháború alatt sem rendezték meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Az 1958-as bankett a városháza Arany termében (Gyllene salen) – itt manapság a bankettet követő bált tartják (kép forrása: Wikimedia Commons)A stockholmi városháza Kék csarnoka (Blå hallen), a bankettek mai helyszíne (kép forrása: Flickr)Alfred Nobel (kép forrása: Wikimedia Commons)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár