Évről évre armageddon, avagy a történelem számtalan világvége-jóslata
2022. december 21. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Bolygóegyüttállások és tűzvészek
A 16. században a Tübingeni Egyetemen tanító Johannes Stöffler német matematikus, asztrológus 1523 júniusában megállapította, hogy a következő évben, február 20-án minden bolygó a Halak jegyében áll össze, vízözönt küldve, amely Londonnál fog pusztítani.
Egy évtizeddel később egy anabaptista „próféta” kijelentette: szerinte Krisztus 1533-ban Strasbourgban jelenik meg és 144 ezer embert meg fog menteni, míg a Föld többi lakója tűzben vész el.
A keresztények mellett a zsidók is várták Isten fiának az eljövetelét. Sabbatai Cevi a kabbalista tanokat tanulmányozva úgy vélte, hogy a Messiásnak 1648-ban kell fellépnie.
A kis-ázsiai Szmirnából származó Cevi előbb megalapította a sabbateus szektát, majd a megfelelő időben magát kiáltotta ki Messiásnak. Amikor a világ váratlanul mégsem ért véget, átkalkulálta a kérdéses időpontot, s 1666-ra tette.
A török hatóságok megelégelték Cevi álmessiási ámokfutását, s börtönbe csukták. Miután áttért az iszlámra, mozgalma lassan elhalt. Az 1666-os szám – a Fenevadra utaló 666 miatt – azonban sokakat megihletett, s számtalan jövendőmondó ekkorra időzítette a világvégét, aminek az 1666-os, London lakóépületeinek közel 90 százalékát elpusztító tűzvész is nagy lökést adott.
Az 1666-os nagy londoni tűzvész
Tűzvészek máskor is okoztak világvége-hangulatot. Az egyik leghíresebb 1780. május 19-én New England és Kanada egyes részein pusztított, sötétségbe borítva az eget (Dark Day). A jelenség elsődleges oka valószínűleg a hatalmas kiterjedésű erdőtüzek, a sűrű köd és a felhőtakaró kombinációja lehetett.
A feljegyzések szerint a május 19-ét megelőző hetekben a nap vörösen izzott, az ég sárgás fényekben tündökölt, az éjjeli Hold pedig piros ruhát öltött. A tűzvészeken kívül a fegyveres konfliktusokat is az apokaliptikus víziók szólamainak egyik legfőbb megidézőjeként értelmezték, például az 1853 és 1856 között zajló krími háborút, amelyet az „Armageddon Csatájaként” emlegettek.
Már nagyon korán megfogalmazódott az a – Camille Flammarion francia csillagászhoz köthető – tudósi vélekedés, amely szerint a Föld közelében 1910 áprilisában elhaladó Halley üstökös hatalmas csapást hozhat magával, miután az általános vélekedések szerint a farkában észlelt mérgező gázok (többek között cián) bolygónkhoz közel érve minden életet kioltanak.
Ez volt az első alkalom, hogy a tudomány ilyen komoly félelmet keltett, de a sajtó sem volt rest, s nagy szerepet játszott a pánikkeltésben. Érdekesség, hogy Mark Twain 1835-ben született, amikor a Halley először került a Föld közelébe. Egyszer azt mondta, hogy az üstökössel fog elmenni. Tökéletes jósnak bizonyult: az amerikai író 1910 áprilisában halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap