Éppen halála előtt tudta megszilárdítani hatalmát III. András, a vitatott „utolsó aranyágacska”
2021. január 14. 07:25 Múlt-kor
Korábban
A konszolidációnak hirtelen vége szakad
Szintén 1298-ban történt egy újabb kísérlet a központi hatalom megerősítésére, azonban ezúttal nem a király, hanem az egyház és a köznemesség kezdeményezésére. A Pesten tartott országos gyűlés írásba foglalta, hogy a király „lagymatagsága” miatt nem történt előrelépés az anarchikus viszonyok megszüntetésében 1290 óta, és kötelezte az uralkodót a törvények végrehajtására – azonban a III. András második törvénykönyve néven ismert dokumentum arra nem tett javaslatot, hogy honnan szerezzen az uralkodó megfelelő katonai erőt akarata érvényesítéséhez.
Végül András szokatlan megoldást választott: az öt leghűbbnek tartott báróval – köztük a nádorrá kinevezett Aba Amadéval – magánszerződést kötött, és egyesített katonai erejükkel behódoltatta mind Csák Mátét, mind a Kőszegieket, akikkel egy itáliai rokona révén még házassági rokonságba is került.
Habár Anjou Martell Károly 1295-ben bekövetkezett halálával átmenetileg szüneteltek a nápolyi próbálkozások András elmozdítására, az évtized végére új erőre kaptak, mivel kamaszéveibe lépett Károly fia, Caroberto, akit a magyarok később Károly Róbert néven ismertek meg.
A nápolyi király, II. Károly a tartományurak fellázítására Magyarországra küldte unokáját 1300 nyarán, azonban a 13 éves fiú sem a pápa, sem más egyéb hatalom támogatását nem élvezte, így nem tudott hatást gyakorolni a magyar politikára – még az Anjou-párti urak és papok is meggondolatlan lépésnek tartották Caroberto Magyarországra küldését. A király eközben bízott a német királlyá választott Habsburg Albert és saját konszolidálódó hatalma erejében, és a leírások szerint nem foglalkozott különösebben a trónkövetelővel.
Máig kérdés, hogy a következő év első heteiben mi okozta a király hirtelen halálát. Sokan azonnal mérgezésre gyanakodtak – alig egy hónappal korábban halt meg szintén tisztázatlan körülmények között a király édesanyja, Morosini Tomasina is –, azonban lehetséges, hogy valamilyen betegségbe halt bele. Annyi bizonyos, hogy halálával a IV. László idején tapasztaltnál is mélyebb zűrzavarba süllyedt az ország, ennek felszámolása pedig az ifjú Carobertóra várt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap