2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében

2024. szeptember 4. 14:20 Múlt-kor

A középkori emberek a miénktől gyökeresen eltérő életet éltek, de vajon eltérően is gondolkodtak? A válasz nem magától értetődő, ahogy Robert Bartlett professzor is fogalmazott: „Sok tekintetben hozzánk nagyon is hasonló emberek voltak, hasonló vágyakkal, érzelmekkel és ambíciókkal. Másrészt viszont egy olyan világban éltek, ahol a holtak visszajártak kísérteni az élőket, és amelyben valahol messze élt egy nép, amelynek tagjai kutyafejet hordtak a nyakukon.”

Bűnös lelkek
A bűnös lélek tisztítótűzön át juthatott a mennyek országába

Valóban a kereszténység uralta az életüket?

A 12. századi filozófus, Lille-i Alanus szerint „A világ összes teremtménye mintha könyv vagy festmény volna nekünk, vagy tükör”. A könyv szerzője Isten volt, az élet értelmét pedig a könyv megértésén keresztül elért erkölcsös lelki élet adta. A reneszánsz idején ez örökre megváltozott: a világ megértésének célja immár az, hogy irányíthassuk és előnyünkre fordíthattuk azt. A középkori világ fölött még nem uralkodni, hanem szemlélődni és tűnődni kellett.

Már csak azért is, mert bármelyik pillanatban véget érhetett. Az Armageddontól való vélelem sötét árnyékként húzódott meg a középkori öntudat hátterében. Mindenki pontosan tudta, miképp fog eljönni a vég, mivel számos szöveg, például a 13. századi Quindecim Signa ante Judicium (Tizenöt jel a végítélet előtt) írta le részletekbe menően:

„Az első napon a tenger a hegyek fölé emelkedik… A negyedik napon minden tengeri lény a felszínre gyűlik és hangokat és nyögéseket hallat, amiknek jelentését csak Isten ismeri…” És így tovább a tizenötödik napig, az utolsó ítélet napjáig. A túlvilág ilyen nyilvánvaló jelenléte mellett nem csoda, hogy a középkori emberek elméje másképp működött, mint ma a miénk.

Bármely középkori eredetű templomba betérve sírok fogadnak minket: bent a gazdagok által emeltetett kápolnákban, és kint a temetőben. Ez számunkra magától értetődő, de ugyanezt nem találjuk meg a mecsetekben, zsinagógákban, hindu vagy buddhista szentélyekben. A középkori kereszténység kultuszt épített a halál és a holtak köré, és a vallásos élet központi elemévé tette őket.

A középkori halottak jelenléte kikerülhetetlen volt. Jól mutatja ezt egy korabeli, széles körben elterjedt népmese is, a három élő és három holt története, amelyben három jómódú, elegáns ifjú az erdőben sétálva találkozik három halottal. A falfestményeken csontvázként vagy rothadó tetemként ábrázolt holtak szigorúan megintik az élőket azok önelégültségéért és nemtörődömségéért: „Quod fuimus, estis; quod sumus, vos eritis”, vagyis „Amik voltunk, vagytok; amik vagyunk lesztek.”

A középkori feljegyzésekből kiindulva kétszer is érdemes volt meggondolni, mielőtt az ember kitette a lábát: az erdőkben mindenfelé holttestek kóboroltak, akiknek szívét újratemetésük előtt hamuvá kellett égetni. A jelenség olyan méreteket öltött, hogy egy 12. századi krónikás, Newburgh-i Vilmos alig bírta követni: „Nem lenne könnyű elhinni, hogy a holttestek kikelnek sírjaikból, ha nem lenne ilyen sok eset, ilyen bőséges tanúsággal támogatva.”

A középkorban a halál csupán átmenet volt az egyik világból, ahol az élet csupán egy szemvillanás, a következőbe. Ez a magyarázata a holtak vonzerejének: ők már megtették az utat, amely mindannyiunkra vár, hogy Isten mellett éljenek a mennyben – esetleg a purgatóriumban töltött fájdalmas büntetés letelte után –, vagy a pokol örök szenvedésére jussanak.

De a két világ közötti forgalom nem volt egyirányú. A középkori írások legérdekfeszítőbb műfajai között szerepelnek a túlvilági utazások beszámolói. A legismertebb közülük Dante Alighierié, de megtaláljuk mellette az essexi paraszt, Thurkell történetét, aki mély eszméletlenségéből – mai fogalmaink szerint kómából – a túlvilág földrajzának részletes ismeretével tért magához, míg az ír Fursey a pokol lángjai által megperzselt szakállal érkezett vissza. A természetes és a természetfölötti közötti határvonal vékony volt, és a túlvilági lények seregei – az angyalok kilenc rendje az egyik oldalon, Sátán és az ő szolgái a másikon – lépten-nyomon átkeltek rajta, az elevenek lelkéért zajló örökös harcukat vívva.

Ki védte meg az embereket az efféle támadásoktól? Szerencsére az egyház kéznél volt, hogy a szentségek erejét szegezze szembe a démoni ármádiával, az újszülöttet köszöntő kereszteléstől a haldoklókat útjukra engedő utolsó kenetig. A kolostorok, amelyek eleinte Krisztusnak a Sátánnal folytatott küzdelmét idézve a lakott helyektől távoli pusztaságokban épültek, szintén az élők lelki üdvéért harcoltak. Ahogy Ordericus Vitalis angolszász történetíró fogalmazott 1100 körül: „A kolostor a Sátán ellen épült erősség, ahol a csuhás bajnokok szüntelen harcot vívnak a Kísértő ellen.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Jézus Krisztus bármelyik nap visszatérhetett ítélni elevenek és holtak fölöttA Haláltánc a középkori falfestmények kedvelt témája voltA bűnös lélek tisztítótűzön át juthatott a mennyek országábaÉva ősbűnét az emberiség egésze nyögteA romantika is a középkorban kezdett bimbózniA nemesség, a papság és a harmadik rend hármas felosztása a természet rendjének része voltA lovagok leginkább a hasonszőrűekkel voltak lovagiasakSenki nem vonta kétségbe, hogy a messzi tájakon kutyafejűek élnekAz egyszarvúak számos képességének egyike volt a mérgek felfedezése és semlegesítése

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár