Édességekkel küzdöttek a háború borzalmai ellen az amerikai „fánkos babák”
2019. december 6. 11:33 Múlt-kor
Korábban
Későbbi háborúkban
A második világháborút követően a „fánkos babák” más hadszínterekre is elkísérték az amerikai csapatokat, így Koreába és Vietnámba is, és nem csupán a harcok idejére: 1953-tól (a koreai háború végétől) 1973-ig összesen 899-en teljesítettek szolgálatot amerikai támaszpontokon Dél-Koreában – itt azonban már nem saját járműveiken, hanem koreai pékségekben készült fánkokat árultak.
Vietnámban – bár elnevezésük megmaradt – ennél is távolabb kerültek az amerikai fánkoktól: szerepük inkább a szórakoztató műsort, mint az édességek árusítását jelentette.
1962 és 1973 között összesen 627 amerikai nő szolgált Vietnámban „fánkos babaként”, azonban fő tevékenységük sokkal inkább a zenés előadások, valamint a pingpong- és biliárdversenyek lebonyolítása volt.
Egyvalami azonban változatlan maradt a második világháborúhoz képest: a „fánkos babáknak” akkor is mosolyogniuk kellett, amikor semmi kedvük nem volt hozzá.
A mosolyhozók kihívásai
A második világháború európai hadszínterével ellentétben a vietnámi gerillaháború már konkrét veszélyeket is hordozott a frontvonal mögött szolgáló női önkéntesek számára. Emellett voltak, akik jelenlétüket károsnak tartották.
„»Fánkos babaként« a katonák felvidítása volt a feladatunk. Ezt könnyebb volt mondani, mint elérni” – mondta el később Jeanne Christie, aki Vietnámban teljesített szolgálatot. „Egy kis szelet otthont hoztunk magunkkal, meghallgattuk őket. Játszottunk velük, vagy zenét játszottunk a bázisok rekreációs központjaiban.”
Christie elismerte azt is, hogy korántsem voltak mindig jó tapasztalataik. „Nem volt könnyű »fánkos babának« lenni. Sokak szerint csak ingereltük a férfiakat. Azt mondták, rosszak vagyunk azért, mert ott vagyunk. Szerintük ha valaki terhes lett, az az ő baja volt, ő akarta.”
A negatív megítélés mellett a fizikai veszélyek is nyomást helyeztek a nőkre – hárman is életüket vesztették a vietnámi háborúban. Hannah E. Crews egy katonai járműbalesetben halt meg, Virginia E. Kirschet egy drogok hatása alatt álló amerikai katona gyilkolta meg, Lucinda Richterrel pedig a Guillain-Barré-szindróma nevű idegbénulásos betegség végzett, amelyet általában vírusos vagy bakteriális fertőzés okoz.
Linda Sullivan Schulte szintén Vietnámban volt önkéntes, és bár nem esett baja, a háborút követően elmondta, folyamatos volt a veszélyérzet. „Mindannyiunknak volt része valamilyen incidensben, például könnygázt kaptunk, rakéták csapódtak be a bázison, vagy orvlövészek lőttek ránk.”
Minden kritikus vélemény dacára elmondható, hogy a „fánkos babák” egy szokatlan háborús környezetben is példásan álltak helyt egy olyan konfliktusban, amelynek célja korántsem volt tiszta az amerikai lakosság számára sem.
A háborúval kapcsolatos otthoni politikai megosztottságot és ennek a csapatok moráljára gyakorolt súlyos negatív hatását igyekeztek minden erejükkel ellensúlyozni.
Az első világháború idején rögtönzött jelleggel létrejött önkéntes szolgálat többnyire láthatatlan eredményeket ért el. Sok évtizeddel azelőtt, hogy a háború óhatatlan velejárójaként ismerte volna fel a tudomány – éppen a vietnámi háborút követően – a poszttraumás stresszt és egyéb negatív pszichológiai jelenségeket, a „fánkos babák” ott voltak a katonák között, és nem csupán jobb kedvre igyekeztek deríteni őket, de meg is hallgatták őket – próbáltak megértőek lenni velük akkor is, amikor senki más.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.