2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből
E-folyóirat | A Múlt-kor negyedévente megjelenő, tematikus online folyóirata.

Hajóroncsok a mélyből 14. évfolyam 3. szám | Korábbi számok

Bizarr látványt nyújt a svéd hadihajó roncsai között talált 340 éves sajt

Több százéves élesztő és márványsajt keverékének tűnő tejtermékmaradványra bukkantak a régészek egy 1676-ban elsüllyedt svéd hadihajó roncsai között. Az 53 méter hosszú Kronan, amely korának egyik legnagyobb hadihajója volt, 1676. június elsején robbant fel és süllyedt el.

 

Megtalálták az utolsó, jütlandi ütközetben elsüllyedt hadihajót

Rábukkantak Norvégia partjainál az 1916-os jütlandi tengeri ütközetben elsüllyedt HMS Warrior brit páncélos cirkáló roncsaira.

 

Kétezer éves emberi csontvázat találtak az antiküthérai hajó roncsában

Ha sikerül a DNS-elemzést elvégezni, ez lesz az első alkalom, amikor egy ókori hajótörésben elhunyt ember DNS-ét vizsgálják.

 

Csaknem negyvenezer hajóroncs rejtőzik a brit partoknál

A szakemberek azzal kapcsolatban hívták fel erre a figyelmet, hogy Devonnál sikerült három, ritka fa vitorlás roncsát védetté nyilvánítani.

„Csaknem eredeti állapotában” találták meg John Franklin 170 éve eltűnt hajóját

Franklin 128 fős kísérettel 1845-ben indult expedícióra az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró felkutatására.

Kétszáz éves hajóroncsot fedeztek fel az Ontario-tó mélyén

Ez a második legöregebb hajóroncs, amelyet az amerikai-kanadai határon fekvő Nagy-tavakban találtak búvár felfedezők.

Brit gőzhajó roncsaira bukkantak Szibériában

Orosz kutatók megtalálták az 1878-ban elsüllyedt, 120 tonnás The Thames nevű brit gőzhajó roncsát Szibériában, a Jenyiszej folyó sekély vizében.

További 23 hajóroncsra bukkantak Fúrni szigeténél

Az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő görög szigetnél ezzel együtt egy éven belül már 45 hajó maradványait találták meg.

 

Kitűnő állapotban fennmaradt ókori hajóra bukkantak Horvátországban

Rakománnyal teli, római kori hajót vizsgálnak régészek a Kupa folyóban, Kamenskónál. Horvátországban ez a második ókori hajóroncs, amelyre archeológusok bukkantak Sziszek és Károlyváros között az elmúlt években.

 

Videón a rettegett, ám pórul járt német tengeralattjáró

U-576-os német tengeralattjáró roncsára 2014 októberében bukkantak Észak-Karolina partjaitól nem messze. Az 1942-ben egy kereskedelmi konvojt megtámadó katonai jármű, most egy videón is láthatóvá vált.

Bezár