2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből
E-folyóirat | A Múlt-kor negyedévente megjelenő, tematikus online folyóirata.

Híres hetek 14. évfolyam 4. szám | Korábbi számok

Hét ember, akit véletlenül élve temettek el

A korábbi évszázadokban, amikor az orvosi tudás még korántsem volt a mai színvonalon, nem egyszer megtörtént, hogy az elhunyt és eltemetett rokon sírjából sikolyok és nyöszörgések hallatszottak. Egy 19. század eleji becslés szerint tíz emberből egyet bizonyára élve temethettek el.

 

A történelem hét legtöbb gyermeket szülő asszonya

Egy angol asszony összesen 342 hétig volt terhes, többen csak ikreket szültek, volt, akit festményen is megörökítettek, egy chilei anyuka pedig még a Guinness-bizottságot is átverte.

 

Hét híres haldokló utolsó mondata a középkorból

Vannak, akik zsoltárból idéznek, sokan szentségelnek, mások a körülöttük lévőket szidják, és vannak, akiknek igen bizarr kívánság csúszik ki a szájukon.

 

Hét jóslat, amely valóra vált

A világ legnagyobb hajójának pusztulását egy regény, a mobiltelefonokat egy fantáziadús cikkíró, a táblagépet egy film jövendölte meg.

Hét meglepő tény az orvoslás történetéből

Az orvostudomány története tele van a különösebbnél különösebb esetekkel és gyógymódokkal.

Hét hírhedt börtönszökés

Sokaknak hihetetlen kreativitásra volt szüksége, hogy a rendkívül jól őrzött fegyintézetből ki tudjanak jutni.

Hét história a világ legnagyobb átverései közül

Bolondot csinálni az emberekből – az egyik legősibb foglalatosság. Összeállításunkban a világ legnagyobb átverései közül hetet szedtünk össze.

Hét bizarr udvarlási szokás a nagyvilágból

A szeretett hölgy meghódítása mindig is egy neuralgikus pont volt a férfi életében, éljen bármely földrészen és bármely korban.

Hét bizarr fegyver a 2. világháborúból

A szovjetek kutyákat küldtek volna a németek tankjai ellen, míg az amerikaiak denevérekkel akarták „lebombázni” Japánt.

 

Hét különös csata a középkorból

Részeg seregektől kezdve vak királyok harcán át a jóízűen szundikáló hadvezérig a középkor embere jó néhány szokatlan ütközetet élhetett meg. Mi most hetet mutatunk meg.

 

Hét meghökkentő eset a rockcenzúra történetéből

Az idősebb generációk és a konzervatív politikusok nemcsak Magyarországon, hanem a nyugati országokban sem nézték jó szemmel a korábbiakhoz képest rendkívül szokatlan zenét játszó zenekarok tevékenységét. Hét alkalom, amikor betiltották a rock and rollt. 

Bezár