Brit gőzhajó roncsaira bukkantak Szibériában
2016. augusztus 10. 12:29 MTI
Orosz kutatók megtalálták az 1878-ban elsüllyedt The Thames nevű brit gőzhajó roncsát Szibériában, a Jenyiszej folyó sekély vizében. További feltáró munkák kellenek ahhoz, hogy megállapítsák, kiemelhető-e a hajóroncs.
Korábban
A 120 tonnás hajó Joseph Wiggins kereskedelmi hajós, felfedező irányítása alatt a Jeges-tengeren keresztül akart eljutni Nagy-Britanniából Szibériába, amikor 1878-ban az orosz partoknál elsüllyedt. Az Orosz Földrajzi Társaság két kutatója az Északi-sarkkörhöz közeli Gorosika falu közelében a Jenyiszej folyó medrében talált rá a roncsra. A brit hajó volt az első óceánjáró, amely behajózott a Jenyiszejre, a Kara-tengerbe ömlő legnagyobb orosz folyóba, és az első, amely az északkeleti-átjáró hajózási útvonalon haladt.
"Nehéz megmondani mennyire jó állapotban van a roncs. Iszap és homok borítja, csupán a hajó tatja vízszint feletti részének egy darabja látható" - közölte Alekszander Goncsarov az Interfax orosz hírügynökséggel. További feltáró munkák kellenek ahhoz, hogy megállapítsák, kiemelhető-e a hajóroncs - tette hozzá. Joseph Wiggins egyike volt azoknak a 19. századi felfedezőknek, akik hittek a fában és nyersanyagokban gazdag Szibériával való tengeri kereskedelem megvalósításában. Szembemenve a kor hagyományos gondolkodásával, amely szerint az északi-sarkkvidéki tengeri útvonal a szinte állandó jégtakaró miatt hajózhatatlan, ő maga finanszírozta az expedíciót az Ob-öbölhöz 1874-ben, bizonyítva, hogy a Kara-tengeren át lehet hajózni.
1875 nem sikerült eljutnia a Jenyiszej folyóhoz, ám ez nem tántorította el céljától, és 1876-ban új befektetők támogatásával a The Thames fedélzetén elérte a Jenyiszejt, majd a hajót a tél beköszöntével a folyón hagyta. Az Orosz Fölrajzi Társaság adatai szerint egy évvel később megpróbált északabbra hajózni, de zátonyra futott, és hajója belefagyott a sekély vízbe, majd 1878-ban a tavaszi olvadáskor elsüllyedt - olvasható a The Guardian brit napilap honlapján. Wigginst később III. Sándor orosz cár kitüntette, amiért a transzszibériai vasút számára vasúti síneket szállított a Jenyiszejhez 1893-ben. A brit Királyi Földrajzi Társaság egy évvel később szintén kitüntette Murchison-díjával a Kara-tengeri útvonal megnyitásáért.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 19. Magyarország a második világháborúban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/810.jpg)
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)