Csendben emlékeztek Guernica bombázására

A történelmi kisváros lebombázásának 70. évfordulóján félárbocra eresztették a zászlót a városházán és gyászlepleket terítettek számos erkélyre a baszkföldi Guernicában.

Az emlékezés is problémát jelent

70 évvel ezelőtt, 1937. április 26-án a spanyol polgárháborúban Francisco Franco tábornokot támogató német és olasz vadászrepülőgépek földig rombolták Guernicát, a történelmi baszk várost. A bombázást azonban már a kezdetektől fogva téves információk özöne kísérte, amelyet a történészek csak évtizedekig tartó kutatómunka során tudtak feltárni. Guernica eközben a második világháború légibombázásainak előképe lett, amelyet Pablo Picasso örökített meg a 20. század egyik leginkább emblematikussá vált festményén.

Ismerje meg Baszkföld történetét!

De míg a pusztítás képe kitörölhetetlenül belevésődött a világ köztudatába - és az egyre fogyó túlélők elméjébe, Spanyolországban alig keltett feltűnést a 70. évforduló. Országos szintű megemlékezések alig voltak, és csak kevés spanyol politikus vett részt azon a misén, koncerten és koszorúzáson, amelyet a guernicai temetőben tartottak a halottak emlékére.

Számos ismert személyiséget hívtak meg a megemlékezésekre, köztük az argentin Adolfo Pérez Esquivelt, a Nobel-békedíj 1980-as kitüntetettjét, Juan José Ibarretxét, a baszk autonóm kormány fejét és számos olyan város - köztük Hirosima, Volgográd (a volt Sztálingrád) és Varsó - polgármestereit, amelyekben nagy pusztításokat végzett a háború. Ibarretxe köszöntötte a szőnyegbombázás néhány túlélőjét, majd Miguel Ángel Aranazzal, Guernica polgármesterével együtt megnyitott egy kiállítást, amelyen fotók és festmények láthatók a bombázás előtti és utáni városról. Guernica a békéért címmel több nyelven felolvastak egy nyilatkozatot.

A megemlékezés előestéjén a baszk autonóm kormány feje azt követelte, hogy Madrid hivatalosan kérjen bocsánatot a baszkoktól ezért a "Spanyolország nevében elkövetett bűntettért". A baszk kormány azt is követelte, hogy állítsák ki legalább ideiglenesen a baszk kisvárosban Pablo Picasso 1937-ben festett Guernica című műalkotását, amely jelenleg a madridi Zsófia Királyné múzeumban található.

Sokak szerint mindez nagyon jellemző az országra, amely a mai napig nem nézett szembe polgárháborús múltjával. Spanyolország az elmúlt években jelentős kulturális és gazdasági hatalommá vált, de kritikusai szerint a siker az ország legnagyobb katasztrófájának romjaira épül.

Guernica bombázásának túlélői szerint azonban a felejtés számukra sohasem volt megoldás. Az Emlékezés Guernicára nevű békeszervezet adatai szerint ma mintegy 200 túlélő van még életben, akiknek a bombázás napjáról őrzött emlékei megrázóak és borzalmasak egyben. A 84 éves Luis Iriondo például elszakadt a családjától, és egy óvóhelyen bújt el a város központjában. "Nem volt világítás, nem volt szellőzés, és olyan sokan zsúfolódtunk össze, hogy alig lehetett lélegezni. Attól féltem, hogy becsap egy bomba, és a romok élve maguk alá temetnek." Végül úgy döntött, kimegy az utcára: "Jobb, ha lelőnek, mintha a romok élve maguk alá temetnek" - meséli. Pedro Balino a vasútállomáson tartózkodott a barátjával, amikor megszólaltak a szirénák, és az első repülők megjelentek. A város körüli dombokra menekültek, és onnan nézték a pusztítást. Amikor vége lett, visszamentek, hogy túlélők után kutassanak. "A bombázás után lejöttünk a dombról, Guernica bejáratánál nyolc vagy tíz halottat találtunk. Az egyiknek hiányzott a feje, a másiknak nem volt karja. Néhányat ismertem közülük. Mind fiatalok voltak, 15 vagy 16 évesek" - meséli.

"Mi, spanyolok sok minden megváltoztattunk külsőleg - utakat, bevásárlóközpontokat és sikeres multinacionális vállalatokat építettünk -, de az emberek mentalitásának megváltoztatása belül sokkal nehezebb feladatnak bizonyult" - mondta Emilio Silva, az 1936-39 között meggyilkolt civilek hamvainak exhumálását végző szervezet vezetője a sajtónak. Silva szerint a háború és Franco győzelme idején élt nemzedék megtanulta, hogy a túlélés egyetlen módja, ha nem beszél a diktatúráról.

Azok pedig, akik Franco 1975-ös halála után megélték az ország demokratikus átalakulását, azt hitték, hogy a megbékélés egyet jelent a múlt eltemetésével. A háborús nemzedék unokái és dédunokái azonban több nyíltságot követelnek, hiszen szerintük "egy emlékek nélküli országnak nincs értelme."

Miért kellett a békés kisvárosnak elpusztulnia?

A legnépszerűbb elmélet szerint a baszkok megfélemlítését szolgálta, akik visszautasították a Francóhoz való csatlakozást, és akiknek a függetlenségét a spanyol tábornok szívből utálta. A spanyol királyok a hagyomány szerint Guernicában egy tölgyfa alatt tették le az esküjüket, amely különleges jogokat biztosított a baszkok számára. A fát nem érte találat, és azon kevés helyek egyikén állt, amelyet elkerültek a bombák. Végül 2005-ben elpusztult, helyére egy az eredeti fáról származó makkból kinőtt facsemetét ültettek, amely ma is ott áll.

Franco szinte azonnal letagadta, hogy német és olasz vadászrepülők tartózkodtak volna az ország területén. Azzal vádolta a baszkokat, hogy saját maguk rombolták le a városukat. Amikor csapatai a bombázás után néhány nappal bevonultak a városba, azonnal hozzákezdtek a nyomok eltüntetéséhez. Eltávolították a lövedékeket, valamint a gyújtó- és repeszbombák maradványait, majd a várost nagy sebességgel újjáépítették. A lakók szerint azonban az új építkezések során még ma is kerülnek elő csontok. Bár a támadásnak sok ezer szemtanúja volt, a diktátor mindvégig tagadta felelősségét.

Jose Angel Etxanitz, a helyi múzeum igazgatója szerint, aki 20 éve foglalkozik a bombatámadás történetével, a támadás körül sok mítosz alakult ki. Ezek közül a legjelentősebb az az elképzelés, hogy Guernica volt a spanyol polgárháború első és legszörnyűbb légitámadása a polgári lakosság ellen. Ez azonban nem igaz, ugyanis miután Hitler Kondor-légiója és az olasz szövetségesek égő romhalmazzá változtatták a várost, a menekülő baszk kormány bejelentette, hogy a támadás során 1245 ember vesztette életét, és 800-an sebesültek meg. Bár ez a szám is csak feltételezésekre alapult, a világ kollektív emlékezetében Guernica neve hamarosan összemosódott azokkal a tízezrekkel, akik a későbbi bombázások során haltak meg.

A támadás délután 3:30-kor kezdődött, amikor egy vadászrepülőgép hat bombát dobott a városra. A következő hullám megérkezéséig 10-12 perc telt el, ez idő alatt a 8000-10000 lakos nagy része ki tudott menekülni a mezőkre, vagy elbújt az óvóhelyeken. Etxaniz és csoportja aprólékosan átvizsgálta a templom és a temető feljegyzéseit, és ez alapján 120 halálesetet tud bizonyítani. Az sem felel meg a valóságnak, hogy Guernicában vetettek be először modern fegyvereket a civil lakosság ellen - a németek a baszk Durangó városát három héttel azelőtt már bombázták, ami 300 halálos áldozatot követelt.



Guernica valójában azért kapott ekkora figyelmet, mert a külföldi tudósítók, köztük George Steer, a London Times újságírója, szemléletes képekben írták le a mérföldekre ellátszó hatalmas tüzet. "A végrehajtás módját és az okozott pusztítást tekintve a Guernica elleni támadás példátlan a hadtörténelemben" - írta Steer. A külföldi sajtóban megjelent híradások keltették fel az akkor éppen Párizsban élő Picasso figyelmét. Máskülönben a művész valószínűleg más példát választott volna híres művéhez.

Sokan azt hiszik, hogy Guernica volt a főpróbája Hitler két évvel későbbi, Lengyelország ellen indított támadásának, és a második világháború kezdetének. Nemsokára a világ megtapasztalhatta London, Varsó, Berlin és Hirosima példáján, milyen pusztítást vihet véghez egy légitámadás. Ma Guernica, az áldozatok számától függetlenül, a tragédiát juttatja eszünkbe, és túlélői azt remélik, hogy sorsuk példája visszarettenti a világot a háborútól.