Családi kastélyát is megnyitotta betegei előtt a „szegények orvosa”, Batthyány-Strattmann László

Batthyány-Strattmann László szakított a családi hagyománnyal és az orvosi pályát választotta. Döntése sokakat meglepett, a századfordulón a főrend tagjai közül ugyanis csak kevesen űztek polgári foglalkozást. A magyar orvostudomány ekkoriban nagy fejlődésen ment keresztül, a „herceg orvost” azonban nem a kutatás és tanítás, hanem a gyógyítás érdekelte leginkább. A „szegények orvosa” 151 évvel ezelőtt, 1870. október 28-án született.

Főnemesből orvos

Batthyány-Strattmann Lászlót szülei politikai pályára szánták és ennek megfelelően nagyon alapos oktatásban részesítették. László azonban a bécsi egyetem és az orvosi kar elvégzése mellett döntött, doktori oklevelét 1900-ban kapta meg. Sokoldalú képzettsége és a rokontudományokban való jártassága a későbbiekben gyakorló orvosként vált hasznára.

Már 1898-ban megalapított köpcsényi birtokukon egy húsz ágyas kórházat, amelyet aztán 120 ágyasra bővített és korszerűen berendezett. Diplomája megszerzése után általános orvosként tevékenykedett, elsősorban a népbetegségek érdekelték, 1907-ben kidolgozta a tuberkulózis róla elnevezett specifikus bőrreakcióját, és a rossz táplálkozás szerepét is kimutatta a fertőzés terjedésében.

A korszak orvostársadalma érzékennyé vált a szociális kérdések iránt. A kutató orvosok mellett egyre nagyobb számban megjelenő gyakorló orvosok a városi és vidéki körzetekben közvetlenül megtapasztalhatták a szociális problémákat, emellett a tudományos felfedezések eredményeit betegeiken tudták hasznosítani.

A századfordulóra a szemorvoslással kapcsolatos kutatások nagyot léptek előre, a vizsgálati módszerek és eszközök, a műtéti technikák nagy átalakuláson estek át. A kor szemészeti újdonsága az elektrofiziológiai és a mikroszkópos szemfenékvizsgálat volt, a kutatók a 20. század elejére a látási mechanizmusokról is pontosabb ismereteket szereztek.

A magyar szemészek is hozzájárultak az eredményekhez, így például Grósz Emil, aki a falusi szegény lakosság körében dúló trachomajárvány (kötőhártyagyulladás) terjedését vizsgálta és az egészségügyi felvilágosítás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ebbe a világba lépett be Batthyány-Strattmann, aki a bécsi iskola neveltje és Grósz Emil barátja volt. Először általános orvoslással foglalkozott, majd a szembajokra specializálódott és kiváló szemorvossá képezte magát.

Szaktudása mellett közvetlensége, segítő szándéka, a jótékonykodás iránti elkötelezettsége is népszerűvé tette, a meggyógyítottak körében sok csodálója akadt. Népmesei hősként tekintettek a „szegények orvosára”, aki fizetségül annyit kért, mondjanak el érte egy Miatyánkot.

Kórházi naplójából kiderül, hogy azokat a rászorulókat gyógyította, akik egyáltalán nem, vagy csak kuporgatott pénzük feláldozása árán jutottak volna ellátáshoz. Mivel a korszakban nem létezett betegbiztosítás, a legelesettebbeknek nem sok esélyük volt a gyógyulásra, ezért is töltött be hiánypótló szerepet Batthyány-Strattmann kezdeményezése. Ahogy írják róla „az ő szívében már gyakorlatilag élt a társadalombiztosító intézet”.

Köpcsényből Körmendre

Családi vagyonából hatalmas összegeket áldozott a köpcsényi, majd a körmendi kórház felszerelésére és működtetésére. A legszínvonalasabb műszereket szerezte be, Köpcsényen önálló laboratóriumot alakított ki, amely a századfordulón még a nagyobb kórházakban is ritkaságnak számított. A nagyvárosi intézményekhez mérhető betegforgalmat bonyolított le, sokszor naponta 80–100 páciens kereste fel, és több szemműtétet is elvégzett.

Gondoskodása a gyógyításon túl a betegei közérzetére is kiterjedt. Köpcsényben kuglipályát állíttatott fel a gyógyulás útjára lépett betegeinek, a katonákkal pedig levelezőlapot íratott, hogy családjaikkal kapcsolatban maradjanak.

Akadtak azonban szakmai irigyei is, akik úri passziónak tartották gyógyító munkásságát és azt tanácsolták neki, vállaljon valami országos szerepet ahelyett, hogy konkurenciát csinál a szegény körorvosoknak.

Az első világháború alaposan megbolygatta a család életét. A háború alatt a behívott köpcsényi körorvost helyettesítette, amivel nagy terhet vállalt magára. A visszaemlékezések szerint példamutató lelkiismeretességgel látta el körorvosi feladatait: éjjel álmából is felverhették, és fagyban, sárban is elindult, ha beteget kellett ellátni.

Az országban végbement változások nem egyeztek politikai nézeteivel. Meggyőződéses legitimista és Habsburg-párti volt, elutasította a Károlyi-kormányt, a Tanácsköztársaságot és a Horthy-rendszerhez is hasonlóképpen viszonyult. 1921 tavaszán Körmenden fogadta IV. Károlyt annak puccskísérlete idején, ezzel azonban közéleti gesztusai ki is merültek, a háború után is csak az orvoslásnak élt.

Mivel Köpcsény Ausztriához került, Batthyány-Strattmann Körmendre helyezte át működési székhelyét. A századfordulón a magyar falvakban a szembetegségek komoly gondokat okoztak, Körmenden már kifejezetten szemkórházat rendezett be, rendelője a családi kastélyban nyílt meg, amely ezáltal gyakorlatilag nyitottá vált betegei előtt.

Miközben a legszegényebbeket gyógyította, tekintélyes szakkönyvtárat is alapított, járatta a külföldi és hazai folyóiratokat és maga is közölt cikkeket. Tudományos képzettségét továbbra is a gyakorlatban kamatoztatta.

A korabeli fényképek tanúsága szerint kórházában villanyvilágítás és telefon működött. Volt női-, férfiosztály, járóbeteg-rendelő, röntgenszoba, laboratórium, fertőtlenítők, fürdőszobák, ruhatárak, konzíliumterem, konyha, házi kápolna, halottas kamra, ravatalozó, boncterem és orvosi lakás.

A források szerint Körmenden évente átlag 5 ezer betege volt, körülbelül 1700 hályogot operált, összes szemműtétét pedig 3000-re teszik, háborús működését is beleszámítva összesen 20 ezer műtétben vállalt szerepet. A fáradhatatlan orvos 1931-ben hunyt el, önfeláldozásának elismeréseként 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatták.