A bécsi Gasometer

1986-ban kialudt az utolsó gázlámpa fénye is a bécsi utcákon. A Gaswerk Simmering, mely közel egy évszázadig működött, leállt. Négy hatalmas henger alakú tartály és egy kisebb üzemi épület maradt fenn a telepből, mely annak idején 1896 és 1899 között épült fel, egy Schimming nevű bécsi építész pályadíjnyertes terve alapján, Franz Kapaun mérnök vezetése mellett. A gázmű nagyságára és ennek következtében történeti jelentőségére is jellemző adat, hogy az 1900-as évek elején 2000 embert foglalkoztatott. A leállítást követően a telephez vezető iparvágányt felszedték, a kazáncsarnokot, a víztornyot és a többi üzemi épületet elbontották. A tartályok, melyekből csúcsfogyasztás idején óránként 3000 köbméter gáz került a városi világítás gázvezetékeibe hosszú évekig céltalanul meredeztek az égnek. Változatlanul hangsúlyos városképi elemet jelentettek, s miután a Bécs városát megkerülő autópálya Südost-Tangente néven ismert nagyon forgalmas szakasza éppen a gázmű leállítását követően készült el és a közelükben halad, immár több embernek akadt meg a szeme impozáns látványukon. A bécsiek felfedezték az egykor igénytelen ipari épületnek minősített telep maradványaiban az architektonikus szépséget is, hiszen a vegyes kő- és tégla architektúra nemcsak a tömegkompozícióval, de a részletekben is gondos kiképzésével látványos hangsúlyt adott a környéknek. Megnőtt az egykor jelentős telep iránt a nosztalgia is. Végül a négy tartálynak és a fennmaradt üzemi épületnek új rendeltetést kerestek és találtak. Ezzel a városképileg jelentős maradványt megmentették. A létesítményt Gasometernek keresztelték el, mert úgymond a tartályok kontúrja hasonlít a régi gázmérőkhöz. 2001. év végén az együttest átadták új rendeltetésének. A Gasometer megmentése és átépítése - a régi formájában és az új tartalmával - megítélésem szerint európai jelentőségű kultúrtett volt, ezen felül az eredmény összességében egy új építészeti mestermű. A Gasometer négy tartályépületében ma 600 lakás, számtalan iroda, bank és üzlet, vendéglő és egyéb szolgáltatóegység, 2 autóparkoló-pincegarázs kapott helyet. A csatlakozó épületben 12 termes mozi nyílt. Egy új kis városrész épült itt fel. Az épülettömböket a bejárat feletti szinten, melyre mozgólépcső viszi fel a vásárlókat, illetve az ügyfeleket, egy hatalmas folyosó-pászta szeli át és köti egymással össze, ez mintegy 300 méter hosszú. Minden elérhető innen, s még egy új épülettömb is leágazik róla. A lakások természetesen külön közelíthetők meg. Mind a négy régi tartályépületet ma hatalmas, üvegezett kupola fedi, amivel megőrizték régi kontúrjukat is. A kupolákon átbocsátott fény jó megvilágításával barátságossá varázsolja az egész együttest. A lakások - és néhány intézmény helyiségei - a hengertestek külső palástjához igazodva gyűrűsen helyezkednek el az egykori gáztartályok falazatán belül, az alsó szintek teljesen beépültek. A teljes hasznos beépítés 220 ezer m2, ennek mintegy ötöde üzlet és köztér. Az együttes négy közel egyforma hengertömbjének megoldását négy építész között osztották fel, mind a négy neves alkotó. Jean Nouvel, Coop Himmelb(l)au, Manfred Wehdorn és Wilhelm Holzbauer. A Coop Himmelb(l)au iroda alkotásai különleges és merész megoldásaikkal ismertek, itt a második henger jutott ennek a tervezőirodának feladatául. Ami rögtön meg is mutatkozik, mert a második henger mellett áll az a polgárt riasztó, mert tört tengelyű, toronyház, mely a rogyadozás látványával a posztmodern építészetet idézi. Mégis pártjára kell állni ennek a ferde falakkal határolt kiegészítő alkotásnak, hiszen tartalmilag kifejezi, hogy a megmentett technikatörténeti emlék most már a mi nemzedékünk műve. És ez a szokatlan kontúrú felkiáltójel (alakra inkább kérdőjelhez hasonlít) formailag ugyan elhatárolódik a régi gáztartályoktól, de a külső megjelenésben hozzájuk simul. Amire egy szokásos függőleges tömb nem lett volna sem képes, sem alkalmas. Ez a tört tengelyű torony a második tartály mellett áll, de az egész együttes látványát befolyásolja: áthangolja a 19.-ből a 21. századba. A gazdaságosság által megkövetelt lakásszám pedig bizonyára csak így volt biztosítható. Wilhelm Holzbauer az osztrák építészek közül az, akit külföldön is sokat foglalkoztattak (USA, Hollandia), Bécsben pedig az Otto Wagner nevéhez kötődő Stadtbahn épületeinek a rekonstrukciójával már évekkel ezelőtt nevet szerzett magának a technikatörténeti emlékek megőrzésében. Manfred Wehdorn professzor az UNESCO technikatörténeti szervezetében (a TICCIH-ben) annak 1975. évi megalapítása óta fontos szerepet tölt be, bizonyára a gáztartályok megmentésében neki volt Bécsben döntő a szava. A bécsi Gasometer négy egységét így tehát négy külön építész tervezte, az együttes mégis egységes képet nyújt, nemcsak kívülről, de belül is. Éppen ezért a Gasometer építészet és belsőépítészet egységének ritka szép példája. Az elmúlt években osztrák építészek többször lepték már meg a világot harsány újításokkal: Hundertwasser emlékezetes, önkényes formái mindig is szembetűnőbbek voltak, mint a Gasometer alkotásban is részt vett Coop Himmelb(l)au iroda alkotásai. De sokkoló volt egy évtizeddel ezelőtt a Stephansdom tövébe épített Haas-ház is, ahol a neves Hans Hollein építész egy semmitmondó homlokzat "hónaljába" ferde kockát helyezett. Ennek szükségességét a tiszteletet követelő dóm tövében nehezen lehet magyarázni, és ha egy épületen valamit nagyon magyarázni kell, akkor azzal többnyire már baj van. Ráadásul ez a "híres" Hollein-ház a Stephansplatz és a Graben között megváltoztatta a régi beépítés vonalát, tehát valamit rombolt, szerintem jogtalanul. A Gasometer viszont megőrzött, felértékelt, áthangolt valamit, mégpedig a nemrég még alig becsült korai ipari építészet műfajából, és ennek hasznosítása érdekében vonta be a kompozícióba a nem kevésbé önkényes kontúrú kiegészítést. A Gasometer négy egységének homlokzat-palástjai minden elemükkel a régi felépítésben mutatkoznak: a téglából és kőből rakott falak, az ablakok, a párkányok és keretek. Ez műemlékvédelem a javából, annak klasszikus megoldásai értelmében. Korunk egyik építészeti problémája a társadalmi és technikai fejlődés révén feleslegessé vált régi épületek megőrzése. Nosztalgia, kulturális kötelezettségérzése egyaránt köt hozzájuk. Mégis ritkák a többnyire nagy költséget jelentő átalakítások, elbontani őket lényegesen egyszerűbb. Mert a feladat nélkül maradt épületeknek a fenntartási költségei is magasak, ha nem kínálkozik hasznosításukra ésszerű új lehetőség. A Semmering vasút szép vonalőrházait a mai vasúttechnika már nem igényli, feleslegessé váltak. Nagyrészt nyaralók lettek. Néhány régi üzemi csarnok múzeumként mutatkozik a világban, így a Ganz-öntöde Budán is. Különbözik ezektől a kényszeredett megoldásoktól az ilyen nagyszabású vállalkozás, mint ez a Gasometer. Itt az új felhasználás nem kényszeredett és ezért nem izzadságszagú. Mindenki előtt, aki ide belép, világos, hogy a kedvező és gazdaságos hasznosítás lehetőségét ragadták meg példaadó módon. Olyan hasznosítást találtak, mely különbözősége ellenére is legalább egyenlő rangú a régivel. És azon felül, hogy egy emléket és egy városképi elemet megmentettek Bécsnek ebből a régi üzemekkel és raktárokkal jellemzett külvárosából, egyúttal sikerült egy minden tekintetben vonzó új városnegyed alapjait lerakni. A felélesztett városrész kedvező helyzetben van, forgalmi út köti a belvároshoz, viszonylag közel van a schwechati repülőtér is. Következő lépésként ide bizonyára szállodák és további kereskedelmi egységek fognak települni. De a telepítésnek messzemenő forgalmi következményei is lesznek, hiszen ezzel az eddig főként délre és északra terjeszkedő Bécsnek megkezdődött a korszerű bővülése a keleti irányba. Az eddig városperemi 2x3 sávos Südost-Tangente is rövidesen szinte városi úttá változhat. Valamit mégis hiányoltam a Gasometer együtteséből. Azt, hogy aligha gondoltak Istenre. Egy ekkora objektumban, ha nem is templom, de egy kápolna szükséges lenne. Hiszen sok ezren tartózkodnak benne egyszerre. Mozi van, hangversenyterem van, minden más van. Itáliában a nagyobb pályaudvarokon is van kápolna, bizonyára nem azért, mert az államvasút veszélyesnek minősíti saját vállalkozását és késztetné az embert, hogy utazás előtt fohászkodjék. Hanem azért, mert az ember, ha ennyi mindent kínálnak neki egy helyen, akkor nem mellőzhetné Istent sem. Talán a kápolna hiányában mutatkozik meg ismét, hogy Bécs, amely a gázmű építésének idején, vagyis Ferenc József uralkodásának a végén is már "vörös" volt, érdemben máig is az maradt. A Gasometer megközelíthető az említett városi autópálya-szakaszról, ahol immár irányítótáblák is felhívják létére a figyelmet. A Gasometer-együttes bejáratánál, vele egy tető alatt van az U3 metróvonal új állomása is. A Gasometert mindenkinek, aki Bécsben időzik, meg kellene nézni. Mert ez az épület a 21. század építészet mentalitásának egyik nyitánya. Mely azt tanúsítja, nagy gondot fordítottak, hogy valamit átmentsenek a dédszülők idejéből, a 19. századból. * Megjegyzés. Csupán a téves szóhasználatok és kapcsolatok feloldásáért, elnézést kérve azoktól, akik ezt úgyis tudták és itt feleslegesnek tartják, mégiscsak meg kell jegyeznem, hogy Simmering, Semmering és Simmer-Ring három különböző jelentésű szó. Simmering Bécs keleti külvárosa, ma kerülete. Semmering a Nóri-Alpokban levő hágó, az első európai hegyivasút építése nyomán létesült üdülő-nyaralótelep révén híres tájegység. A Simmer úr által gyártott tömítőgyűrű ("Simmer-féle Ring") csak kiejtésében hasonlít az előző kettőre.