Kiváló állapotú, több ezer éves kő lándzsahegyet találtak a virginiai partvidéken

Egy amerikai egyetemi hallgató a virginiai partvidéken egy 3000-4500 évvel ezelőtt készített, kivételesen jó állapotban fennmaradt kő lándzsahegyet fedezett fel. A leletről a Mary Baldwin Egyetem saját hírportálja számolt be, miután az intézmény diákjai és oktatói visszatértek egy őszi ökológiai terepgyakorlatról. A mintegy 15 centiméter hosszú fegyverhegyet a megtalálást követően a helyi állami hatóságok vették át további régészeti elemzés céljából.

Brooklyn Rolph, az egyetem biológia szakos hallgatója a virginiai Eastern Shore régió egyik védett gátszigetén vett részt az intézmény négynapos ökológiai terepgyakorlatán. A hallgatók a tengerifű-ágyakban végzett mintavételezést és a dagály miatt szorosra szabott kutatási programot követően csupán néhány perc szabadidőt kaptak a sziget felfedezésére.

A diák eredetileg cápafogakat keresett a kagylókkal borított partszakaszon, amikor egy sekély öböl szélén, a gyorsan emelkedő vízben megpillantotta a nagyméretű, faragott kőeszközt. Paul Callo, a csoportot vezető professzor szerint a felfedezés az utolsó pillanatban történt, mivel a beáramló tengervíz hamarosan ismét betemette volna a leletet.

Az egyetemi oktatók azonnal felismerték a tárgy régészeti jelentőségét, és értesítették az illetékes hatóságokat. Mivel a gátsziget a Virginiai Természetvédelmi és Rekreációs Minisztérium (Department of Conservation and Recreation) tulajdonában álló természetvédelmi terület, a megtalált régészeti lelet automatikusan az állam tulajdonát képezi. A terület helyszíni igazgatójának gyors egyeztetése után a minisztérium munkatársai még aznap begyűjtötték az eszközt az egyetemi csoport szálláshelyéről, majd átadták a Virginiai Történelmi Erőforrások Minisztériumának (Department of Historic Resources).

A szakemberek a műtárgyat az elsődleges vizsgálatok alapján a Lehigh/Koens-Crispin típusú lándzsahegyek közé sorolták. Ezek a széles, megnyúlt, jellemzően egyenes vagy enyhén konvex alappal rendelkező pattintott kőeszközök a késő archaikus korra, a Kr. e. 2500 és 1500 közötti időszakra tehetők.

A virginiai állami régész az előzetes szemle során megjegyezte, hogy korábban sosem látott még ehhez hasonló, szinte tökéletesen ép állapotban fennmaradt példányt ebből a típusból. A Lehigh/Koens-Crispin típuscsoport elsősorban a mai Pennsylvania, New Jersey és Virginia területén gyakori, és jól dokumentálja a vadászó-gyűjtögető népességek kőmegmunkálási technikáját az észak-amerikai kontinens keleti partvidékén.

A Lehigh/Koens-Crispin lándzsahegyek és kések a keleti parti archaikus időszak egy sajátos, úgynevezett széles pengéjű hagyományának részei. Az észak-amerikai régészet a Kr. e. 8000-től Kr. e. 1000-ig terjedő archaikus kort a jégkorszakot követő felmelegedéshez való alkalmazkodás időszakaként tartja számon.

A késő archaikus korban, amikor a jégtakaró visszahúzódása után a növény- és állatvilág már nagyrészt a maihoz hasonlóvá vált, a helyi közösségek életmódja is átalakult. A vadászat mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a halászat és a kagylógyűjtés, amit a folyóvölgyekben és a torkolatvidékeken feltárt, hatalmas kagylóhéjhalmok (konyhahulladék-telepek) is bizonyítanak.

A széles pengéjű kőeszközök megjelenése a régészek szerint technológiai váltást is jelzett: ezeket az aszimmetrikus kopásnyomokat mutató eszközöket nemcsak lándzsahegyként, hanem a halászat és a vadászat során zsákmányolt állatok feldolgozására szolgáló többcélú késként is használták. A virginiai partvidéken élő közösségek kihasználták a Csepeáke-öböl (Chesapeake Bay) és az Atlanti-óceán közötti átmeneti zóna gazdag nyersanyagforrásait, az itt fellelhető kvarcit, riolit és agyagpala pedig megfelelő alapot biztosított az eszközök elkészítéséhez.