Széchenyi világai a Magyar Nemzeti Múzeumban
2010. október 7. 18:44
Széchenyi István alakját államférfiként, magánemberként és az utókor emlékezetében élő mítikus személyiségként is feleleveníti a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) szombattól látogatható, több mint 400 történeti emléket felvonultató kiállítása, a Széchenyi világai.
Korábban
A tárlat sajtóbemutatóján Aczél Eszter vezető kurátor elmondta: a "legnagyobb magyarként" számon tartott politikus életművét nem egy kronologikus eseménytörténetet végigvezetve, hanem a Széchenyi személyiségét és a 150-200 évvel ezelőtti világot megidézve kívánták bemutatni.
A Széchenyi István halálának 150. évfordulójára megrendezett, a Felemelő század című tematikus rendezvénysorozathoz kapcsolódó kiállítás öt termében a látogatók egyaránt megismerhetik a szerelmes férfit, a katonát, a gazdaságszervezőt, a politikust és a döblingi magányba húzódó beteg embert - ismertette a koncepciót a vezető kurátor.
A bemutatott anyagban helyet kaptak Széchenyi személyes tárgyai: egy gyerekkori levele, hangszerei vagy halála napján viselt ruhája. A Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállításából került a tárlatba többek között Barabás Miklós 1864-ben festett hatalmas történelmi tablóképe, mellyel szemben a rendezők a Lánchíd egyik eredeti, 250 kilós láncszemét helyezték el.
Sötét hangulatú szoba idézi meg az államférfi Döblingben töltött utolsó tizenegy évét, majd két terem foglalkozik Széchenyi örökségével, a halála után ipari mennyiségben gyártott portréktól alakjának századfordulós kanonizálásán keresztül a trianoni döntés után igazodási pontokat kereső nemzet emlékezetéig. Széchenyi arcképe egy választási plakáton tűnik fel Bethlenével, ahogy az új pénzen, a pengőn is szerepel, míg a kommunista hatalomátvétel meg nem próbálja száműzni az "osztálykorlátait meghaladni nem tudó arisztokratát" a magyar történelemből.
Az MNM kiállítása felidézi, ahogy az új gazdasági mechanizmus idején Széchenyi mint gazdaságszervező szakember bukkan fel ismét, a rendszerváltó elit számára békés előképként fontos, míg az ezredfordulón többek között nagyjátékfilm készül róla és gazdaságélénkítő programnak kölcsönzi a nevét.
A Széchenyi alakjáról kialakult képet a kiállítás interaktív elemei teszik teljesebbé. A látogatók felpróbálhatják a reformkor magyar viseletét vagy az egykor Beethoven, majd Liszt Ferenc tulajdonában lévő zongora szomszédságában belehallgathatnak Liszt Széchenyi által ihletett munkájába. A 2011. március 6-ig ig tartó tárlathoz múzeumpedagógiai foglalkozások, pályázatok és családi napok is kapcsolódnak majd.
A kiállítás oldala, részletes leírással és sok képpel
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05