Mongóliába várta a pápát Dzsingisz unokája
2010. január 5. 14:45 MTI
Új könyvben jelennek meg a Vatikán híres levéltárának egyedülálló dokumentumai, közöttük a IV. Ince pápához 1246-ban Dzsingisz kán unokája, Güjük kán által írt levél.
Korábban
A mongol fejedelem a levélben azt javasolja a pápának, hogy személyesen utazzon Mongóliába valamennyi európai uralkodó kíséretében, hogy "hódoljanak neki és ismerjék el uruknak" a főkánt. Ellenkező esetben - fenyegetőzött a kán - "ellenségének" kiáltja ki a római pápát annak összes következményével együtt. Güjüknek azonban nem sikerült a fenyegetését beváltani, mert a testvére, Batu kán elleni hadjáratban váratlanul elhunyt. A krónikák szerint megmérgezték.
A belga könyvkiadó által kiadásra előkészített, A vatikáni titkos levéltár" című új könyv 105 történelmi dokumentumot foglal magában, közöttük 19 most jelenik meg először.
A vatikáni levéltár az egyik legnagyobb és legérdekesebb archívum hírében áll. Őriznek benne a legértékesebb közé számító, még a korai kereszténység korából származó iratokat, valamint a Szentszék és a világ országainak katolikus főpapjai között századokon át folyó levelezést. A Vatikán nem szokta a titkait feltárni, ezért az egyedülálló dokumentumokat fakszimile formájában tartalmazó új könyv hatalmas történelmi és kulturális értékkel bír.
A most közreadott iratok között szerepelnek a templomos lovagok 14. századi perének dokumentumai, valamint Michelangelo Buonarotti panaszlevele, amelyben kéri, hogy a Vatikán fizesse ki neki a Szent Péter-bazilika kupolájának freskóiért járó, három hónapja késlekedő pénzösszeget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap