2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szuperbenzin segítette a brit légierőt a nácik ellen

2009. május 14. 12:04 The Daily Telegraph

Egy új feltételezés szerint az Egyesült Államok érdeme lehet, hogy a Spitfire és Hurricane vadászgépek megnyerték az angliai csatát, ugyanis az amerikai mérnökök egy különleges, és jóval nagyobb sebességet lehetővé tévő üzemanyaggal segítették szövetségeseiket.

Tim Paluckának az Invention And Technology című szaklapjában megjelent cikke szerint a híres brit repülőgépek a korábbinál jóval kisebb szerepet játszhattak a Luftwaffe elleni győzelemben. Szerinte az angolok igazi erejét az az amerikai, magas oktánszámú szuperbenzin adta, amelyet egy Amerikában élő, francia származású kémikus, Eugene Houdry kísérletezett ki 1938-ban.

Ez a 100 oktános üzemanyag például a Spitfire sebességét tengerszinten 40 kilométer per órával, míg 3000 méter magasan 55 kilométer per órával növelhette meg, illetve a gépeket sokkal jobban irányíthatókká is tette. Mindez lényeges elsőbbséget eredményezhetett a Csatorna és az angol szárazföld fölött vívott küzdelmekben.

A Királyi Kémikusi Társaság (RSC) szerint most szakértőket vonnak be, hogy azok megvitassák ezen állítások jogosságát, abban azonban biztosak, hogy csak az üzemanyag nem lett volna elég a győzelemhez, ahhoz ugyanis a kiváló tervezésű repülőkre is szükség volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár