Bemutatták Beethoven elveszett zongoratrióját
2009. március 3. 11:16 MTI
Ludwig van Beethoven halála után 182 évvel Chicagóban vasárnap bemutatták a német zeneszerzőzseni elveszettnek hitt zongoratrióját. Az e-moll trió 12 percét két másik, eddig soha nem játszott Beethoven-zongoratrióval együtt szólaltatták meg.
Korábban
Mint James Green Beethoven-kutató elmondta, az e-moll triót a mester eredetileg hegedűre, brácsára és csellóra írta 1792 körül, majd átdolgozta zongorára, hegedűre és csellóra 1800 és 1805 között, de ez utóbbi változatból csak az első tétellel készült el.
Beethoven saját kezűleg írt partitúrája csaknem 100 évre eltűnt, majd 1920-ban Willy Hess zenetudós fedezte fel újra. A mű akkor nem keltett nagy feltűnést, mivel Hess csupán egy tudományos folyóiratban tette közzé. Ezért a gyakorló zenészek sokáig azt sem tudták, hogy a darab létezik.
George Lepauw zongorista, aki a Párizsban működő Beethoven Project Trió tagjaival, Sang Mee Lee hegedűművésszel és Wendy Warner csellistával adta elő a művet, ugyancsak egy zenekutatótól, a francia Dominique Prévot-tól hallott róla először. A trió két évig dolgozott az előadáson, és Lepauw szerint, bár a műnek csak az első tétele befejezett, a 12 perces darab önmagában is megállja a helyét.
A 28 éves zongoraművész igazi ritkaságnak tekinti az elveszett Beethoven-mű felbukkanását és meggyőződése, hogy olyan óriásoknak is előkerülhetnek eddig ismeretlen alkotásai, mint Johann Sebastian Bach. "Beethoven túlságosan büszke és független volt ahhoz, hogy udvari zeneszerző legyen, de a Habsburgok számos jelentős művet rendeltek tőle, főleg pályafutása kései szakaszában" - mondta Lepauw.
A chicagói Murphy Auditoriumban tartott koncert díszvendégei között volt Habsburg Mária Anna hercegnő, I. Károly, az utolsó Habsburg császár (IV. Károly néven az utolsó magyar király) unokája is. Az előadáshoz szponzorok kölcsönöztek egy 1703-as Stradivari-hegedűt és egy 1739-es Guarneri csellót. A program záróakkordja Beethoven "Főherceg"-triója volt, az utolsó darab, amelyet a zenetudomány mai állás szerint a zeneszerző nyilvánosan előadott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- 10 meglepetés az űrről tegnap
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban tegnap
- Iskolanővérek és az ostrom viharai tegnap
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? tegnap
- Merész gondolataival már fiatalon kitűnt Johann Gottlieb Fichte tegnap
- Patikusoknál tankolt első hosszabb autóútján Karl Benz tegnap
- A British Museum kincsei is a londoni metróban éltek túl tegnap
- A bélyegritkaságok a Pénzmúzeumba költöztek – új időszaki kiállítás nyílt tegnap